Kínai bambuszfestő tanfolyam

2017.10.04.
Kínai bambuszfestő tanfolyam
Az ELTE Konfuciusz Intézetében 2017. október 12-én, 19-én és 26-án a tradicionális kínai festészettel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A három alkalomból álló októberi tanfolyamon a látogatók betekintést nyerhetnek a kínai tusfestés alapjaiba. A hagyományos kínai tájképek egyik kedvelt eleme a bambusz, ennek megformálását sajátíthatják el a résztvevők Horvát Janisz kalligráfus, képzőművész segítségével.

A tradicionális kínai festészet legkedveltebb témái közé tartoznak a természet képei. A tájkép kínai neve shanshui, azaz hegy-víz. Az elnevezés a tájképfestészet két központi motívumára utal: a hegy az örökkévalóság, időtlenség, míg a víz az örök változás szimbóluma. E két motívum egyidejű megjelenéséből fakad a hagyományos kínai festményekre annyira jellemző dinamika és harmónia. A tájképek készítése közben átélt elmélyülés és koncentráció hozzásegít saját belső világunk felfedezéséhez, a külső világ ábrázolásán keresztül önmagunkhoz juthatunk közelebb.

Erre az izgalmas utazásra hívja az ELTE Konfuciusz Intézete az érdeklődőket október 12-én, 19-én és 26-án 17:00–18:30 között az intézet 1/1-es termébe. A programon a részvétel ingyenes, a szükséges eszközöket az intézet biztosítja.