Kiosztották a Praesens díjakat

Az Állam- és Jogtudományi Kar egykori és jelenlegi hallgatói az ügyvédjelölti és a joghallgatói kategóriát is megnyerték, sőt átvehették az idén először átadott ügyvédjelölti kategória különdíját is.
Tran Dániel az ELTE ÁJK Kriminológia Tanszék egykori demonstrátora, a Bárándy és Társai Ügyvédi Iroda korábbi gyakornoka, jelenlegi ügyvédjelöltje. A Kriminológia Tanszék megbízott oktatója és PhD-hallgatója a Magyar Kriminológiai Társaság Kriminológia és Bűnügyi Tudományok PhD-szekciójának társelnöke, egyben a Budapesti Ügyvédi Kamara Ügyvédjelölti Tagozatának oktatási és munkaügyi referense.
Sárhegyi István jogász-közgazdász az ELTE ÁJK Polgárjogi Tanszék titkára és demonstrátora. Korábban az ELTE ÁJK Hallgatói Önkormányzatának elnökhelyettese, a Joghallgatók Önképző Szervezetének (JÖSz) elnöhelyettese volt, jelenleg az utóbbi igazgatója.
Gyurkó Péter az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének demonstrátora, a Joghallgatók Önképző Szervezetének elnöke. Korábban I. helyezést ért el a kari római jogi versenyen, és elnyerte legjobb opponens címet a kari tudományos diákköri konferencián.
Forrás: ELTE ÁJK