Kiosztották a sportösztöndíjakat

2018.06.05.
Kiosztották a sportösztöndíjakat
A vonzó szabadidős sportprogramokat és a sokoldalú egyetemi élet motorját jelenti az ELTE sportszervező ösztöndíjas rendszere, amelynek ünnepélyes díjátadóját 2018. június 1-jén tartották az ÁJK Kari tanácstermében. 2018/2019-ben 36 ELTE-s hallgató részesült az ösztöndíjban, akik a BEAC 19 szakosztályával együttműködésben szervezik a hallgatói és dolgozói sportéletet.

A díjak átadásában Pozsár-Szentmiklósy Zoltán, a hallgatói ügyek rektori biztosa, Murai László, az ELTE HÖK elnöke, Horváth Viktória, az ELTE HÖK sportügyi referense és Simon Gábor, a BEAC igazgatója közreműködött.

Pozsár-Szentmiklósy Zoltán kiemelte, hogy „a sportösztöndíj elnyerése remek lehetőség az egyetemi évek alatt, hogy a hallgatótársakért és az egyetemi sportélet fejlesztéséért tegyünk". Murai László megjegyezte, hogy az ELTE HÖK számára kiemelten fontos a sport támogatása, és a következő tanévben is fontos cél, hogy minél színesebb sportolási lehetőségek várják az ELTE hallgatóit. Simon Gábor a BEAC igazgatója szerint „az egyetemi sport gerincét alkotják a sportösztöndíjasok és a BEAC szakosztályai közösen, így a BEAC 120-i ünnepi évében külön öröm az, hogy egyre több hallgató szeretne részt venni az egyetemi sportélet szervezésében”.

A sportolási lehetőségekről a BEAC „Sportolni szeretnék” oldalán minden részletet megtalálnak az érdeklődő egyetemi polgárok.

A díjátadón készült összes fénykép elérhető a BEAC Facebook-oldalán.

Forrás: BEAC