Kiosztották a szociális sporttámogatásokat

2017.10.12.
Kiosztották a szociális sporttámogatásokat
A BEAC és az ELTE Hallgatói Önkormányzata pályázatot hirdetett a 2017/2018-as tanév első félévére, rendszeres szociális támogatást kínálva a hallgatók számára sportbérletek formájában. A felhívásra több mint 300 pályázat érkezett, melyből 43 fő nyert el 100%-os és 65 fő 50%-os támogatást.

A szociális sporttámogatás célja, hogy az egyetemi sportolás mindenki számára elérhető és ne elsősorban anyagi kérdés legyen. A pályázat sikeressége miatt a BEAC és az ELTE HÖK ezentúl minden félévben meghirdeti a szociális támogatással párhuzamosan a szociális sporttámogatást is. „Reméljük, hogy kezdeményezésünkhöz az ELTE vezetése is csatlakozik, és megnyílnak a költségvetési források is, melyekkel közösen tovább tudjuk bővíteni az ingyenes sportolási lehetőségeket. Külön fontos ez most nekünk, hiszen 120 éves lesz a klub, ezáltal is szeretnénk felhívni a figyelmet a sportolás fontosságára” – mondta Simon Gábor, a BEAC ügyvezető igazgatója.

A sporttevékenységek támogatása nem egyedülálló, több hazai sportklub is működtet hasonló támogatási rendszert sportolói számára, ill. a hazai felsőoktatási intézményekben is vannak ingyenesen látogatható edzések, testnevelési kurzusok is. A támogatott  hallgatók az alábbi sportágakban sportolhatnak az őszi félévben: aerobik, jazz tánc, kick-box, hastánc, cheerleading, brazil jiu-jitsu, muay thai, kajak-kenu, spinning, kettlebell, konditerem.

A sportolásra feljogosító bérletek 2017. október 20-ig vehetők át.

Forrás: BEAC