Király Tibor (1920–2021)

2022.01.03.
Király Tibor (1920–2021)
Az ELTE professor emeritusa, az MTA rendes tagja életének 102. évében, 2021. december 28-án hunyt el.  

Király Tibor 1920. július 11-én született a felvidéki Málcán. Először a pozsonyi Comenius Egyetemen, majd a család Magyarországra költözése után 1948-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett jogi doktorátust. Szakmai pályafutását 1951-ben kezdte az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A Büntetőjogi és Eljárásjogi Tanszéken a büntető eljárásjog oktatására kapott oktatói megbízást, később az önállósult Büntető Eljárásjogi Tanszéket vezette. 1962-ben egyetemi tanári kinevezést kapott, 1971-ben védte meg akadémiai doktori értekezését, 1990 óta a Kar professor emeritusa. A Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottságának tagja, 1979-ben az MTA levelező, 1987-ben rendes tagjává választották. Az MTA főtitkárhelyettese, 1993 és 1996 között az Elnökség tagja.

Két időszakban is betöltötte az Állam- és Jogtudományi Kar dékáni tisztét, 1961-tól 1967-ig, majd 1976-tól 1980-ig. A köztes időben az Egyetem rektorhelyettesként látott el vezetői feladatokat. Aktív szerepet vállalt a Kriminológia Tanszék megalapításában, mint ahogy a Magyar Kriminológiai Társaság munkájában is.

1965-ben Akadémiai Díjban részesült, 1980-ban Apáczai Csere János-díjat kapott. 1991-ben Széchenyi-díjban, 1992-ben pedig Szent-Györgyi Albert-díjban részesült. 1994-ben Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapott, 2011-ben Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége Akadémiai Aranyérem kitüntetésben részesített.

Király Tibor professzor úr pályafutása során a jogtudomány, különösen a bűnügyi tudományok területén elért kimagasló eredményei, példaértékű oktatói pályafutása, valamint jelentős kodifikációs, publikációs és tudományszervező tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést kapta 2020. március 15-én. Több egyetem, így az ELTE és a Miskolci Egyetem is díszdoktorává választotta.

A Magyar Tudományos Akadémia gyászhíre itt olvasható.