Kis Tudós Tábor 2020

Kis Tudós Tábor 2020
07/20 - 07/31

2020. július 20. - 2020. július 31.

Különböző külső helyszíneken

07/20 - 07/31

2020. július 20. - 2020. július 31.

Különböző külső helyszíneken


A ELTE Természettudományi Kara a tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is nyári táborokat szervez azoknak az általános iskolás korú gyerekeknek, akik érdeklődnek a természettudományok iránt.

A tábor alatt az érdeklődő, általános iskolás korú gyerekeket számos interdiszciplináris területtel megismerkedhetnek, és elmélyíthetik a természettudományok iránt érzett szeretetüket. A fiatalok számos workshopon vehetnek részt, valamint sok kísérletet is láthatnak a fizika, kémia, biológia és földrajz területéről. 2020-ban a tábor fő témája a környezetvédelem, fenntarthatóság, természetvédelem, állatvilág és a mindennapi biológia lesz, de minden természettudományos területet érintenek programok a hét során.

Az ELTE TTK két tábort szervez idén is, mindkettő a szokásos időpontban, azaz július utolsó két hetében lesz. Az első tábor az általános iskola alsó tagozatába járó diákoknak, míg a második a felsősöknek szól:

  • 2020. július 20-24-ig (6-10 éves korosztály számára)
  • 2020. július 27-31-ig (11-15 éves korosztály számára)

A táborokat elsősorban az ELTE Természettudományi Karán és az egyetem más szervezeti egységében dolgozók gyermekei számára szervezik, de külsős gyerekek is részt vehetnek rajta.

Részvételi díj: ELTE-s szülők gyermekei részére: 55 000.- Ft/fő, nem ELTE-s szülők gyermekei részére: 65 000.- Ft/fő. Az összeg tartalmazza az egyhetes tábor teljes költségét, tehát hétfőtől péntekig a napi háromszori étkezést, az utazások és szállás, valamint a programok (belépők, idegenvezetés stb.) és a felügyelet díját.

Jelentkezési határidő: a szabad helyek függvényében 2020. június 15.

Részletek és jelentkezés