„Kitömik a zsebemet az aminosavak”

2018.12.14.
„Kitömik a zsebemet az aminosavak”
A különböző fehérjetudományi szakterületeket hálózattá szervező és megerősítő MedInProt Program „Fehérjedal”-t készített középiskolások számára a tudományterület népszerűsítéséért. A dal az ELTE és az MTA szakmai támogatásával készült, Perczel András egyetemi tanár szakmai vezetésével.  

A Fehérjedal egy fehérjekutató ötlete alapján született: tudományos igényességgel megkomponált, hangvételében mégis könnyed zenei és képi alkotás, amely a fiatalok és érdeklődők figyelmét a fehérjemolekulák és a fehérjekutatás tudománya felé irányíthatja.

Magyarország azon országok közé tartozik, ahol a gyógyszeripari fejlesztések során a hagyományos szerves kismolekulák előállítása mellett egyre nagyobb figyelmet fordítanak a fehérjékre is. A hazai gyógyszeripar számos vállalatánál – például a Richter Gedeon Nyrt-ben is – évről évre növekszik a fehérjeelőállítási, -tisztítási és -forgalmazási kapacitás. Ehhez azonban jól képzett diplomás munkaerőre is szükség van: 

a kormány ezért is támogatta 2016-ban a fehérjetudományi gyógyszerész-technológus mesterszak beindítását az ELTE TTK-n.

A Természettudományi Kar hagyományos januári felvételi nyílt napján az érdeklődő diákok tovább építhetik és kézbe vehetik ezeket a fehérjéket, és megismerkedhetnek a karon folyó kutatásokkal.

A "Fehérjedal"-t Wolf Kati és Harsányi Levente készítették az ELTE és az MTA szakmai együttműködésével, a projekt szakmai vezetője Perczel András egyetemi tanár volt.

A Fehérjetudományi Kiválósági Együttműködési Program (MedInProt)  célja a különböző fehérjetudományi szakterületek összekapcsolása, a versengő együttműködés gyakorlatának meghonosítása, a szakterületi szinergizmus katalizálása, valamint a már elismert kutatók együttműködésének segítése. A programot a Magyar Tudományos Akadémia támogatja, és jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Semmelweis Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpont együttműködésével valósul meg. A kuratórium elnöke Perczel András egyetemi tanár, az MTA–ELTE Fehérjemodellező Kutatócsoport vezetője.

Forrás: ELTE TTK