Kitüntették Zentai Lászlót az egyetemi sport támogatásáért

2022.01.24.
Kitüntették Zentai Lászlót az egyetemi sport támogatásáért
Az ELTE rektorhelyettese a MEFS Elek Ilona Emlékérem bronzplakettjét vehette át az egyetemi tájfutás többéves szakmai támogatásáért.

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) Elek Ilona Emlékérem bronzplakettjét vehette át Zentai László egyetemi tanár, az ELTE IK Térképtudományi és Geoinformatikai Intézet igazgatója, az egyetem oktatási és tanulmányi ügyekért felelős rektorhelyettese. Az elismerése azoknak adható, akik szakmai munkájukkal, támogatásukkal nagymértékben hozzájárultak egy-egy kiemelkedő, egyetemi sportesemény sikeréhez.

Zentai László 1973 óta vesz részt tájfutó versenyen, szenior tájékozódási futóként jelenleg is aktívan sportol (a 2021-es hazai rendezésű szenior tájfutó VB-n is részt vett). 1998–2002 között a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség elnökségének tagja, 1996–2006 között a Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség (IOF) Térképbizottságának tagja volt. 2002-től négy éven át a bizottság vezetője. 2006 óta a nemzetközi szövetség elnökségi tagja.

A térképbizottság tagjaként oktatott Japánban, Kínában, Brazíliában, Uruguayban, Ecuadorban, illetve szakmai konferenciákat szervezett Norvégiában, Finnországban, Skóciában, Svájcban és Japánban. 2002-ben addigi szakmai munkájáért megkapta az IOF kitüntetésének bronz fokozatát.

Tájfutó és térképészeti tudását a minden évben kétszer megrendezett 5vös 5km futóverseny tájékozódási versenyének (kampusz tájfutás) előkészítése, támogatása során is kamatoztatta, ezzel is kiegészítve a már hagyományos futóverseny portfolióját az ELTE lágymányosi campusán. Munkássága a térképészet terén remekül illeszkedik a tájfutói tevékenységéhez, elhivatottsága a sport, és egyúttal a szakmája iránt példaértékű – áll a laudációban.