Kölyöktől a felnőttkorig

2020.10.20.
Kölyöktől a felnőttkorig
A kutyák aktivitása nagyot zuhan a kölyökkor és a kamaszkor között, utána pedig egyenletesen csökken. Az újdonságok iránti érdeklődés csak 3 éves koruk után lohad le, míg a problémamegoldási képesség körülbelül 6 éves korig nő, utána nem változik – állapították meg az ELTE Etológia Tanszék és a bécsi Clever Dog Lab munkatársai.

„Noha a kutyák személyisége igen népszerű téma a tudományos irodalomban, még mindig nagyon keveset tudunk a személyiségfejlődés időbeli dinamikájáról, tehát arról, milyen életszakaszokban változik legerősebben, és mennyit változik személyiségük az életük során” – véli Turcsán Borbála, az ELTE Etológia Tanszék kutatója.

A négy éven át tartó vizsgálatban 217 border collie személyiségét mérték fel a szerzők egy több helyzetből álló tesztsorozat segítségével. A legfiatalabb kutya fél, a legidősebb 15 éves volt. A kutatók 7 korcsoportra osztották fel őket.

„Eredményeink szerint,

ahogy az emberek esetében, úgy a kutyáknál is változik a személyiség a korral,

és ezek a változások nem egyenletesen, hanem szakaszosan történnek. Vagyis a különböző személyiségvonások különböző dinamika szerint, eltérő életszakaszokban és eltérő irányokba változnak” – hangsúlyozta Virányi Zsófia, a bécsi Clever Dog Lab egyik vezető kutatója.

A kutyák problémahelyzetben mutatott figyelme és problémamegoldó képessége körülbelül 6 éves korukig folyamatosan nő, ezt követően azonban alig változik. Ezzel ellentétben az új tárgyak és ingerek iránti érdeklődésük lényegében nem változik 3 éves korig, ám ez után folyamatosan és erősen csökken.

A kutyák aktivitása is csökkenő tendenciát mutat a korral, de ennél a vonásnál a kölyök és az 1–2 évre tehető kamaszkor között figyelhető meg erős, ugrásszerű csökkenés. Felnőtt és idősebb korban ez a jellemvonás lassabban és kisebb mértékben változik.

De nem minden személyiségvonás változik a korral. A kutatók csak gyenge tendenciát találtak arra, hogy a kutyák valamivel jobban tolerálják a frusztráló helyzeteket idősebb korukban, mint fiatalon, míg az emberrel szembeni barátságosságuk, úgy tűnik, életük végéig stabilan egy szinten marad.

A vizsgálat fontos eleme volt, hogy a kutatók nem csupán korcsoportok között, de hosszútávon is vizsgálták a személyiség időbeli változását. Ehhez 4 évvel az első teszt után visszahívták a tesztben már részt vett alanyokat, és 37 kutyának ismét felmérték a személyiségét.

A vizsgálat megerősítette, hogy a kutyák személyiségének is van stabil komponense,

a négylábúak ugyanis egymáshoz képest mind az 5 személyiségvonás esetében ugyanúgy helyezkedtek el, tehát például a legaktívabb állatok négy évvel később is a legaktívabbnak bizonyultak. Ám az egyedek mégsem egyforma mértékben változtak: az emberi kutatási eredményekhez hasonlóan az „érettebb” személyiségű kutyák, akik már az első tesztnél kevésbé aktívak, kevésbé kíváncsiak és jobb problémamegoldók voltak, kevesebbet változtak 4 év alatt, mint társaik.

„Kutatásunkban részletesen leírjuk, hogyan változik általában a kutyák személyisége az egyes életszakaszokban, milyen irányú és mértékű változások járnak együtt tipikusan az öregedéssel. Az ettől való erős eltérés különböző mentális vagy fizikai betegségekre is utalhat” – emelte ki Kubinyi Enikő, az Európai Kutatási Tanács (ERC) által támogatott ELTE Szenior Családi Kutya Program vezető kutatója.

Az Etológia Tanszék kutatóinak eredménye a Scientific Reports folyóiratban jelent meg.

Forrás: ELTE TTK
Fotók: Kubinyi Enikő