Konferencián emlékeztek pályatársai Harmathy Attilára

2023.05.18.
Konferencián emlékeztek pályatársai Harmathy Attilára
A hazai polgári jogi jogtudomány kiemelkedő tudósa, Harmathy Attila  2022. augusztus végén hunyt el. Az ELTE Polgári Jogi Tanszék munkatársai április végén előadásokkal tisztelegtek egykori kollégájuk, az iskolateremtő egyetemi tanár előtt. A felszólalások tematikájukban és szellemiségükben is megidézték a maradandó ismereteket nyújtó és szemléletformáló professzort.

A konferenciát Sonnevend Pál egyetemi tanár, az ELTE ÁJK dékánja nyitotta meg, aki Harmathy Attila dékáni tevékenységét méltatva kiemelte a professzor szelíd, ámde határozott szerepvállalását a kar rendszerváltozás utáni megújításában, felzárkóztatásában és a nemzetközi életbe való bekapcsolásában.

A nyitóelőadást Szeibert Orsolya tanszékvezető egyetemi tanár tartotta, aki egykor Harmathy-tanítvány volt. Egy-egy szakterületen generációnként mindössze egy-két személynek van iskolateremtő hatása, Harmathy Attila azonban közéjük tartozott – idézte fel mestere alakját az egykori tanítvány. – Fontos volt számára a fiatalok gondolkodásmódjának alakítása, a mércét magasra tette, elvárta, hogy tanítványai folyamatosan szélesítsék látókörüket, kivételes ösztönző erővel rendelkezett. A Harmathy-iskola tagjai ezt a szellemiséget viszik továb.

Ezután három szekcióban tematikus előadásokra került sor, amelyek a professzor kiemelkedő kutatási területeire kalauzolták el a hallgatóságot. 

Vékás Lajos akadémikus A magánjog kihívásai címmel az elmúlt években fokozott intenzitással jelentkező válságokra reflektált, történeti visszapillantással és mérlegállítással igyekezett a magánjog válságtűrő képessége nyomán „reményt” adni. Az elmúlt évszázadokban az állam közhatalomként számos alkalommal volt kénytelen beavatkozni a magánjogi viszonyokba, ugyanakkor a magánjog eddig minden alkalommal képes volt alkalmazkodni – mondta a legrégebbi pályatárs. 

Szeibert Orsolya az állam szerepét vizsgálta a családjogban, Faludi Gábor egyetemi tanár az állami szerepvállalást mint a szerzői jog immanens sajátosságát elemezte, Darázs Lénárd egyetemi tanár, általános rektorhelyettes pedig az állami pozíciókról beszélt az európai adatgazdaság építésében. Óriási kihívás a magánjog előtt a digitális robbanás és a növekvő adatmennyiség – mondta.

Harmathy Attila másik kedves szakterületére irányította a figyelmet Fuglinszky Ádám egyetemi tanár Jogösszehasonlítás, jogátvétel Kelet-Közép-Európában címmel,  Tőkey Balázs egyetemi docens pedig egy polgári jogi kódex szerkezeti buktatóiról értekezett. 

Ismerjük-e még a polgári jogot? című előadásában Gárdos Péter egyetemi adjunktus egyszerre tisztelgett Harmathy Attila legelemibb összefüggéseket is újra és újra bátran megkérdőjelező intellektuális alapállása, valamint a bírói gyakorlat és az esetjog fontosságát minduntalan hangsúlyozó tudományos szemlélete előtt. Menyhárd Attila egyetemi tanár olyan jelenségeket vizsgált Közjog és magánjog címmel, amelyek egykori pályatársa egész munkásságában centrális jelentőséggel bírtak, és a korai alkotóévektől kezdve „föl-földobott kőként” tértek vissza a tudományos pálya egyes állomásain.

Hitelezővédelem a polgári jogban című előadásának nyitányában Kisfaludi András egyetemi tanár egész pályáját meghatározó gondolatként elevenítette fel Harmathy Attila – voltaképpen tudományos krédójának is tekinthető – intelmét, miszerint a jogi kutatások lényege, hogy mindent meg kell kérdőjelezni. Ezt az intelmet megfogadva tette mérlegre előadásában ő maga is a hitelezővédelem polgári jogi lehetőségeit.

Előadásának témaválasztásával – A francia zálogjog rövid története Csizmazia Norbert egyetemi tanársegéd nem csak a professzor szakmai munkásságának állított emléket, de a francia kultúra, történelem és jogtörténet, valamint nyelv iránti érdeklődésének is. Molnár Hella egyetemi adjunktus a hallgatósággal megosztotta, hogy professzora gyakran buzdította új problémák vizsgálatára a témájukba belefáradt fiatal kutatókat, mondván, hogy az ismeretlen területre tett szellemi kirándulás termékenyítően hat majd alapkutatásukra. Éppen ezért döntött úgy – mondta –, hogy ez alkalommal az elbirtoklással kapcsolatos kérdéseket jár körbe.

Utolsó előadóként Lukácsi Péter egyetemi adjunktus doktori tanulmányainak témavezetőjéről emlékezett meg, majd rávilágított, hogy a versenyjog és a szellemi tulajdonjog közötti ellentmondás látszólagos csupán: a két terület valójában együttesen szolgálja a társadalmi jólét növekedését.

Az emlékkonferencia Vékás Lajos búcsúgondolataival ért véget. Az elhangzott sokszínű előadások bizonyságot tettek professzortársa széleskörű érdeklődéséről és az általa is tevékenyen épített Polgári Jogi Tanszék sokoldalúságáról egyaránt – fejezte ki örömét az akadémikus.

Az előadásokról részletesen az ELTE ÁJK honlapján olvashat.