Könyvbemutató Teheránban

2018.10.09.
Könyvbemutató Teheránban
A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Dokumentációs Központ, az Institute for Political and International Studies (IPIS) és a National Library of the Islamic Republic of Iran közös szervezésében kiállítással és konferenciával egybekötött könyvbemutatót tartottak 2018. október 3-án Teheránban.

A bemutatott Catalogue of the Persian Manuscripts in the Library of the Hungarian Academy of Sciences című kötet Péri Benedek egyetemi docens, az ELTE török és közép-ázsiai kapcsolataiért felelős rektori megbízott, az ELTE BTK Orientalisztikai Intézet igazgatójának munkája, mely a holland Brill Kiadónál jelent meg 2018 májusában. A szerzőt a katalógus elkészítésében Sárközy Miklós, a KRE tanszékvezető egyetemi docense és Mojdeh Mohammady, az IPIS főkönyvtárosa segítette.

A könyvbemutató köré szervezett eseménysorozaton, melynek védnökségét Ahmad Haji Hosseini, az IPIS igazgatóhelyettese és Kovács János, Magyarország iráni nagykövete látták el, a magyar felet négytagú delegáció képviselte. A küldöttség tagja volt Monok István, az MTA Könyvtára főigazgatója, Gaálné Kalydy Dóra, az MTA Könyvtára főigazgató-helyettese, Kelecsényi Ágnes, az MTA Könyvtára Keleti Gyűjteményének vezetője és Péri Benedek.

A delagációt Rassoul Jafarian, a University of Tehran központi könyvtárának igazgatója, Fariborz Khosravi, a National Library igazgatóhelyettese, Reza Davari Ardakani, az iráni tudományos akadémia elnöke és Akbar Irani, az egyik legnevesebb iráni tudományos könyvkiadó, a Miras Maktoob igazgatója fogadta. A dr. Iranival folytatott tárgyalásokon

megállapodás született a katalógus perzsa nyelvű változatának kiadásáról, mely a tervek szerint 2019-ben jelenik majd meg.

Az ünnepélyes könyvbemutatót követő mini konferencia tudományos ülésszakán három előadás hangzott el. Péri Benedek a Keleti Gyűjtemény perzsa kéziratairól adott áttekintést, Akbar Irani négy jelentős kéziratról tartott előadást, Susan Asili, a nemzeti könyvtár kézirat osztályának vezetője a Keleti Gyűjtemény történeti kéziratairól beszélt. Az előadások szerkesztett változata az IPIS gondozásában lát hamarosan napvilágot.

(A fotón balról az első Akbar Irani, a Miras Maktoob Kiadó igazgatója, a harmadik Ahmad Haji Hosseini, az IPIS igazgatóhelyettese; jobbról az első Kovács János nagykövet, a második Monok István, az MTA Könyvtára főigazgatója, a harmadik Mojdeh Mohammady, az IPIS főkönyvtárosa, a negyedik Péri Benedek.)