Korai remeték, középkori szerzetesek nyomában

2022 áprilisában kezdődtek meg a Szent István alapította bakonybéli bencés monostor ásatási munkálatai. A Szent Mauríciusz-monostor kertjében a Királyok – Szentek – Monostorok kutatási program keretében zajlik a feltárás az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat támogatásával. A projekt a Bölcsészettudományi Kutatóközpont szervezésében valósul meg, az ELTE Régészettudományi Intézet adjunktusa, Nagy Szabolcs Balázs vezetésével. A terepi munkában tapasztalt technikusok, egyetemi hallgatók és a Laczkó Dezső Múzeum szervezésében önkéntesek is részt vesznek.

A középkori eredetű monostor déli udvarán a régészeknek legalább négy késő középkori építkezés maradványait sikerült azonosítaniuk, amelyek a középkori bencés apátság összetett épületegyüttesének délkeleti negyedéhez tartozhattak. A falak – méretüknél fogva – nagyrészt emeletes épületeket jelezhetnek, az előkerült fehér vakolattöredékek, illetve egy kőből faragott ablakkeret töredékei talán lakó- vagy gazdasági épületekre utalhatnak. Az eltérő kialakítású, részben egymást is metsző falmaradványok legalább négy különböző építési periódust vagy fázist jeleznek, ami egyértelműen igazolja a feltárási terület intenzív használatát már a török hódoltság előtt.

Különböző edénytöredékek és egyéb kisleletek mellett a középkori szerzetesek tárgyi hagyatéka egy gótikus minusculával díszített, 15–16. századi könyvcsat. A középkort megelőző megtelepedés emlékei közé sorolható többek között néhány őskori edénytöredék, egy római érem, egy késő avar kisszíjvég, valamint több edénytöredék. Az eredmények nemcsak a monostor egykori temploma és központi magja lokalizálásához vittek közelebb, de számos, korábban ismeretlen érdekességre is fényt derítettek. Az Árpád-kor során e terület egy részét még temetőként hasznosították, a Mohács utáni belháborús évtizedekben pedig szükségessé vált az épület gyors, fa-föld szerkezetű megerősítése.

Július elején befejeződött a Bakonybél–Szentkút lelőhelyen (népszerű nevén Borostyánkőn) feltételezett remetebarlang feltárása is. A lelőhely a monostortól kb. 1 km-re délre található. A bővizű hármas forrás által táplált mesterséges tavacska felett itt egy szigetszerűen magában álló sziklatömb emelkedik. A régészek a sziklatömb tetején egy közel 5 m mély, nagyméretű sziklaüreget tártak fel, amelyet formája alapján egyértelműen emberi kéz vájhatott ki. Az üreget nagyrészt egy elbontott középkori kápolna törmeléke töltötte ki. A maradványok alapján a kutatók az 1230-ból ismert Szűz Mária kápolnára ismertek.

A régészek ennek alapján a sziklakiemelkedést is el tudják helyezni a középkori topográfiában: az oklevél ugyanis úgy hivatkozik a kápolnára, mint amely „Szent Gellért sziklája fölött” állt. A megnevezés nem véletlen: később az újkorban is ehhez a helyszínhez kapcsolták a 11. századi szentéletű remeték a bakonybéli bencés apátság alapítását kezdeményező Szent Günter és/vagy Szent Gellért itt tartózkodását.

A most feltárt sziklamélyedés rendkívül különleges térhasználatot igazol, hiszen a mesterséges üreget jól láthatóan nem hagyták betemetődni a korai remeteséggel összefüggésben alapított Árpád-kori kápolna fennállásának idején. Az előkerült leletanyag arra utal, hogy a sziklakiemelkedésen emelt kápolnát és a mellette kivájt mély sziklaüreget együttesen használták a szentéletű remete helyi kultusza ösztönzésére, a remeteséggel és a kegyhellyé válással összefüggésben. A kutatók arra egyelőre nem tudnak választ adni, hogy az üreget ténylegesen lakhatták-e egykor remeték.

Forrás: Ásónyomon és  ELKH BTK
A borítóképen a szentkúti barlang ürege a feltárás kezdetén. Valamennyi fotót Nagy Szabolcs Balázs készítette.