Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíj

Az MTA Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjat az MTA elnöke – dr. Mohar Lászlóné Sóti Borbála magánszemély hagyatéki intézkedése alapján – a tudományos élet területén dolgozó fiatal kutatók környezetvédelmi kutatási eredményeinek elismerésére hozta létre abból a célból, hogy a tudomány eszközeivel és lehetőségeivel elősegítse a lokális és globális emberi környezet megóvását, a biológiai sokszínűség védelmét, környezetbarát technológiák kifejlesztését, meghonosítását.
Az elismeréshez adható jutalom összege pályadíjanként bruttó 200 000 forint. A 2021. évi jelentkezés felhívása szerint is legfeljebb három pályadíj nyerhető el, amelyeket az MTA elnöke a környezetvédelmi világnaphoz kapcsolódóan adományoz.
A pályamunkát és csatolmányait 2021. április 20-án 18 óráig az MTA Titkárság részére kérik elektronikus úton benyújtani a sugar.eva@titkarsag.mta.hu e-mail címre.
A pályázat teljes szövege itt olvasható.