Korszerű tankönyvekkel az élményszerű tanulásért

Az OFI – tehát az Oktatáskutató és Fejlesztő intézet – hivatott teljes körűen ellátni az iskolákat tankönyvekkel. A feladatuk az volt, találjanak szerzőket, akik megfelelő szakmai háttérrel rendelkeznek a gyógypedagógiában használatos tankönyvek szerkesztéséhez. Így kerültek kapcsolatba a Bárczin oktató tanárokkal, akikkel mára szoros együttműködés alakult ki.
A projekt mindkét fél számára izgalmas, hiszen meg kellett találni az összhangot az állami előírások és a szakmai követelmények között. A tananyagok fejlesztése jelenleg is zajlik, de már most is számos, jelentős eredményről számoltak be a projekt vezetői.
Kincses Ildikó, aki az OFI részéről volt jelen, az eddig elért fejlesztésekről beszélt. A korábban megrendezett első workshop, ahol minden szerző, grafikus és lektor jelen volt, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a tankönyvek témától függetlenül egységes képet mutassanak, teljes tankönyvcsaládot alkotva. Elsőként fontos volt az igények felmérése, hiszen így tudtak olyan könyveket előállítani, amelyek célzottan az érintett tanulóknak készülnek.
A folyamatos dialógusnak köszönhetően érték el, hogy a könyvek mindegyikében a képi információ van túlsúlyban a szöveges tartalommal szemben, a lapok vastagabb anyagból készültek, fóliázottak – így elkerülve a rongálódást, hisz letörölhetőek. Rengeteg kreatív megoldás is helyet kapott, többek között
mágneses lapocskák és kihajtható ablakok segítik a különböző témák megértését.
A tankönyvek kétfajta kiadásban készülnek, amelyek véglegesítéséről majd a szerzők, szakértők és lektorok döntenek közösen. Az egyik ilyen opció egy mappaszerű, lefűzhető megoldás, amelyben tulajdonképpen személyre szabottan bővíthető vagy éppen szűkíthető a tartalom. A másik egy hasonló funkciót ellátó A4 méretű doboz, melyben a könyv laponként van belehelyezve, gumipánttal lefogatva. Mindkét megoldás a tartósságot szolgálja, habár a könyvek hivatalosan nem lesznek tartós tankönyvként feltüntetve – azok csak lefűzött példányok lehetnek.
A képi anyag kiemelt szerepe miatt a készülő könyvekkez a grafikusok életszerű rajzokat készítenek, hogy játékosságot vigyenek a tanulásba, és a tanulók örömmel vegyék a kezükbe a könyveket. A gyerekek életéből vett rajzos példák nagyban segítik a megértést, ugyanakkor különböző fejlettségi szinten lévő tanulóknál nehéz megtalálni azt az ábrázolási módot, amely mindegyiküknek megfelel – magyarázta Barthel Betty, az értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirány vezetője –, ezért is hasznos, hogy a lapokat ki-be lehet tenni.
Fontos, hogy
a könyvek mindegyike elektronikusan is elérhető lesz,
PDF-formátumban letölthetőek az OFI honlapjáról, ahogy a megújuló, a pedagógusok által tetszőlegesen bővithető tanári kézikönyvek is.
Forrás: ELTE Online