Közel 9000 érdeklődő az ELTE standjánál

2016.01.26.
Közel 9000 érdeklődő az ELTE standjánál
160 felkészült hallgató és oktató tájékoztatta az érdeklődőket egyetemünkről az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon 2016. január 21–23. között.

A január 21-i megnyitóra az idei év újdonságaként az Egyetem az evopro mérnökirodával együttműködve környezetbarát, elektromos hajtású buszjáratot indított. A különleges ELTE-járattal közel 30 gimnazista utazott a kiállításra, a buszon utazott Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár; Mezey Barna, az ELTE rektora; Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja, Jegyes-Tóth Kriszta, az ELTE kommunikációs igazgatója és Mészáros Csaba, az evopro csoport elnök-tulajdonosa. Az ELTE-buszról az Educatio Kiállítás bejárata előtt várakozó sok száz érdeklődőnek később forró teát is osztottak. 



Egyetemünk standjához folyamatosan érkeztek a látogatók – a három nap alatt csaknem 9000 pályaválasztás előtt álló tanuló, pedagógus és szülő –, akik a személyre szabott információk mellett az ELTE összes képzését bemutató kiadvánnyal, valamint apróbb ajándéktárgyakkal, tollal, jegyzettömbbel és bögrével térhettek haza. Intézményünk standjánál óriási volt az érdeklődés, számos kérdés érkezett az egyetemi támogatásokkal, ösztöndíjrendszerrel és a kollégiumi elhelyezéssel kapcsolatban is. A leendő hallgatók érdekes kísérletekkel, játékokkal is találkozhattak a Színpad melletti F49-es standon.

A Színpadon folyamatosan zajló programok közül rengeteg érdeklődő volt kíváncsi Jegyes-Tóth Kriszta kommunikációs igazgató „ELTE. Hozzád beszélünk.” című előadására. A kommunikációs vezető prezentációjában az Egyetem által kínált lehetőségekről és előnyökről beszélt, kiemelve, hogy az ELTE nemzetközi irányba is nyitott hely, a nemzetközi tudományos és hallgatói élet „házhoz jön”: egyetemünk hallgatói több mint 70 országból érkeznek. A standhoz kilátogattak Egyetemünk vezetői is: többek között Mezey Barna; Scheuer Gyula; Borhy László, a BTK dékánja; Horváth Zoltán, az IK dékánja, Demetrovics Zsolt, a PPK dékánja; Horváth Erzsébet, a TTK dékánhelyettese és Mikonya György, a TÓK dékánja.



Az Educatio Kiállítás egyetemi megjelenését a Karrierközpont koordinálta, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat, a Karok és a Rektori Kabinet segítségével. A Kiállítás előkészítését a Rekrutációs Bizottság tagjai végezték: a standnál tájékoztató hallgatókkal és oktatókkal együtt mintegy 180-an vettek részt a munkában.

A nagyszabású rendezvényen idén első alkalommal mutatkozott be az ELTE Origó Nyelvi Centrum (volt ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központ Kft.), melynek standjánál folyamatosan érdeklődtek az ORIGÓ vizsga iránt, valamint az egyre bővülő nyelvtanfolyam-kínálat is számos fiatalt vonzott. A standnál ingyenes angol nyelvű, szóbeli próbavizsgára nyílt lehetőség, a nyelvi kvízek helyes megoldásával a Csodák Palotája ajándék belépőjegyeivel gazdagodhattak a kitöltők. Az eseményen készült fotók a Nyelvi Centrum Facebook-oldalán megtekinthetők.



A Kiállításon járt az ELTEVízió stábja is, a videó itt megnézhető.

Fotók: Nagy Ádám Zoltán (ELTE Online)