Központok, perifériák, határok
Hogyan alakult ki tudományos érdeklődése? Miért választotta a Római Birodalom területén kívül élt népek régészeti és történelmi problémáinak kutatását? Kik voltak Önre hatással a pályája elején?
Mint oly sokszor az életben, a véletlenek határozták meg, hogy érdeklődésem a római császárkori Barbaricum felé fordult. Az egyetemen meghatározó volt Otto-Herman Frey professzor szemináriuma, amelyen a referátumtémák között szerepelt a skandináviai fegyveres sírok kérdése is. Mivel beszélek dánul, ez lett a témám. Ráadásul a híres dániai mocsári lelőhely, a hadizsákmány-áldozatokat rejtő Illerup Ådal feltárója, Jørgen Ilkjær (Aarhus Universitet, Moesgaard Museum) éppen akkoriban látogatott Marburgba, és előadást is tartott. Személyében egy olyan kutatóval kerültem kapcsolatba, aki aztán kijelölte az utamat. Mellette Horst Wolfgang Böhme marburgi professzor ösztönzött és irányított. Mindhárom professzor nagy súlyt fektetett a leletanyag alapos megismerésére, beható tanulmányozására, valamint a régészeti eredmények értelmezésére is a történeti források tükrében. Alapvetően ők hárman alakították a régészetről alkotott nézeteimet.
Mit tanultunk az utóbbi évtizedekben a Római Birodalom és a Barbaricum tanulmányozásából? Milyen potenciált lát a barbár népek kutatásában?
Nem könnyű kérdés, erről a témáról akár egy könyvet is lehetne írni. Lényegesnek tűnik azonban, hogy a II. világháború és a Keletet és Nyugatot elválasztó vasfüggöny leomlása közötti időben a kutatást az a koncepció határozta meg, hogy a limes mint az Imperium és a Barbaricum között húzódó demarkációs vonal átjárhatatlan. Ma erről egészen más elképzeléseink vannak, világosan látjuk, hogy e két teljesen különböző világ milyen szoros kapcsolatban állt.
A limest ma nem csak mint határt, hanem mint kommunikációs zónát is értékeljük.
A mai tudományos kutatás középpontjában a mobilitás, a know-how átadása, a gazdasági kapcsolatok állnak, és ebből a szempontból még korántsem írtak le és vitattak meg minden jelenséget.
Melyek ma a leginkább aktuális és érdeklődésre számot tartó témák? Milyen új kutatási kérdések lelkesítik Önt? Milyen irányba fejlődik ma a régészet?
Ma a tudományos fejlődésnek egy olyan korszakában vagyunk, amelyet minden korábbinál jobban jellemez a molekuláris biológia térnyerése. Szinte naponta hallunk az emberi DNS kutatásának lehetőségeiről és veszélyeiről. Ez a terület az elmúlt években jelentősen meghatározta a régészeti kutatást, és így lesz ez a jövőben is. Ma már képesek vagyunk rég elhunyt személyek egyedi életútjának rekonstruálására, s ez elvezet minket az ő konkrét világukba. A táplálkozás és a betegségek, a családi kapcsolatok és a csoportazonosítás kutatása ma olyan lehetőségek, amelyek korábban elérhetetlenek voltak. A természettudományoknak hagyományosan nagy szerep jut a régészetben, amely a kis számú humán diszciplinák egyikeként kapcsolódási pontot teremt a természettudományok felé. Engem éppen az itt történő előrelépés lelkesít, a jövőben ez lesz az alapja a tudományos párbeszédnek. A multidiszciplináris kutatás azonban nem mentesít minket a régészeti leletanyag és a lelőkörülmények (kontextus) régi jó módszerekkel – mint például a tipológia– történő részletes elemzésének feladatától, mert a letanyagot csak így vonhatjuk be megfelelő módon a multidisziplináris kutatásokba. A 21. század modern régészete kétségtelenül sok területen nagyon innovatív lesz, de semmiképpen sem hagyhatja figyelmen kívül régi gyökereit.
Új kutatási területe a viking kor, Haithabu, a 9–11. századi észak-európai kereskedelmi központok és kapcsolatrendszerük. Hogyan segítik az újabb kutatási módszerek a régi ásatások anyagának feldolgozását és értelmezését?
Az elmúlt 20 évben Kielben és Schleswigben egészen új kutatásokba fogtam. A vikingkori kereskedőváros, Haithabu – 2018-ban felkerült az UNESCO világörökségi listájára – számos lehetőséget kínál az oktatásban és a kutatásban is. Ekkoriban meghatározó szerepet kapott a tengeri kommunikáció a társadalmi fejlődés tekintetében, s ennek jól látható jele, hogy skandináviaiak 1000 körül Észak-Amerikát is elérték. Feladatunk többek között, hogy
GIS alkalmazásokkal feldolgozzuk a leletek és lelőkörülmények alkotta összetett rendszert,
és eredményeinket egy nap a szakmai közönség számára a világhálón elérhetővé tegyük. Ebben az összefüggésben nagyon érdekes keletre, a Balti-tenger irányába tekintenünk. 2002 óta szorosan együttműködve orosz kollégákkal terepmunkát végzünk a kalinyingrádi régióban található viking kori Wiskiauten régészeti lelőhelyen, amely abban az időben fontos szerepet játszott a térség kommunikációs hálózatában. A kelet-poroszországi régészet mind a leletek, mind a levéltári anyagok tekintetében különösen nagy veszteségeket szenvedett a második világháború idején, ezért egy másik területe a tevékenységünknek a megmaradt anyagok feldolgozása.
Mindig nagy jelentőséget tulajdonított a nemzetközi együttműködésnek. Több konferenciát szervezett, és több kutatást kezdeményezett. Megfigyeltem, hogy remekül tudja felkelteni az érdeklődést, és ösztönözni a diákokat, a kollégákat. Hogyan építette ki széles tudományos hálózatát?
Rendkívüli szerencsém volt, hogy tudományos pályámat egy olyan időszakban alakíthattam, amikor a vasfüggöny Kelet és Nyugat között leomlott. Ekkor az európai tudományos környezet alapvetően megváltozott, s a korábbi határokon túl új lehetőségek nyíltak a tudományos együttműködésre, a kommunikációra a kutatásban és az egyetemi oktatásban is. Sokkal könnyebb lett megszervezni a projekteket, pénzügyi forrásokat szerezni konferenciákra, művek közös kiadására, terepkutatásra vagy a diákok számára tanulmányi kirándulásokra. Több neves személyiség intenzíven támogatta akkoriban a nemzetközi együttműködést. Mindössze három kutatót említenék, akik példaképül szolgáltak számomra a hálózatok kialakításában és ápolásában. Egyikük az 1995-ben elhunyt Kazimierz Godłowski professzor volt Krakkóból, aki a római császárkor lengyel régészeti kutatását nemzetközivé tette, a másik Siegmar von Schnurbein professzor, a frankfurti Römisch-Germanische Kommission igazgatója, és – végül, de nem utolsósorban – Herwig Friesinger bécsi professzor, aki meghatározó volt a „Grundproblemen der archäologischen Forschung im Mitteldonauraum“ című konferenciasorozat létrehozásában és működtetésében.
Az oktató- és a kutatómunka jól megfér az Ön által alapított Zentrum für Baltische und Skandinavische Archäologie-ban. Mi volt az oka és célja a kutatóközpont létrehozásának, miért található éppen Schleswigben? Mi a víziója és a jövője a központnak?
2008-ban sikerült egy kutatóintézetet létrehozni Schleswigben, amely az észak-atlanti, az északi-tengeri, a skandináv és a balti-tengeri terület régészeti kérdéseire összpontosít.
Schleswig e nagy északi régiónak a középpontja, itt különleges kérdéseket fogalmazhatunk meg.
Az egyik ilyen kérdés a központ és a periféria közötti kapcsolat, amelynek nagy a jelentősége a római császárkor kutatásában is. Hogyan alakult az Imperium és a Barbaricum viszonya? Ez a kapcsolat fennállt a korai középkorban is, gondoljunk csak a keresztény térítés társadalmi hatására, amely viszonylag későn érte el az északi területeket. Hasonló kérdések, amelyek azonban csak tágabb körben válaszolhatók meg, a felső paleolitikummal és a bronzkorral kapcsolatban is megfogalmazhatók. A Zentrum für Baltische und Skandinavische Archäologie nemzetközi kutatások kezdeményezője és partnere. A diákok számára különösen nagy lehetőséget nyújt e széles körű nemzetközi hálózatba való belépés és ezáltal a saját kutatási profil kialakítása.
Egyetemi tanári munkája mellett Ön a Schleswig-Holsteinisches Landesmuseum Schloss Gottorf igazgatója. Hogyan tudja összehangolni egyetemi és múzeumi feladatait?
A tárgyak elemzésére összpontosító régészeti kutatásokban különösen fontos az egyetem és a múzeum közötti kapcsolat. A múzeumokban találhatók archívumaink és gyűjteményeink, s ezek fontos szerepet kapnak az egyetemi oktatásban és továbbképzésben. A múzeumoknak a diákok előtt különösen meg kell nyílniuk, meg kell adniuk a legjobb lehetőségeket a régészeti leletek tanulmányozására. A múzeumi munkával a diákok megismerhetik későbbi szakmai tevékenységük egy konkrét munkaterületét, így az egyetemi képzés kiegészül az összetett múzeumi szervezetben végzett gyakorlati munkával. A múzeum és az egyetem között szakmai kapcsolódási pont tehát a célzott, összehangolt kutatás, a közös munka a projektekben vagy a leletanyag feldolgozásában. Ebben a vonatkozásban különösen fontos a szoros együttműködés a kieli egyetemi intézettel (Christian Albrechts Universität, Institut für Ur- und Frühgeschichte). Éppen a Haithabuban régóta folytatott kutatások mutatják, hogy milyen szorosan és eredményesen tudnak együttműködni a múzeumok és az egyetemek.
Hogyan került kapcsolatba magyar régészekkel, kutatókkal? Kérem, mondjon néhány szót az együttműködésről és a legjobb emlékeiről!
Sok éve, több mint három évtizede állok szoros kapcsolatban magyar kollégákkal. Az első találkozásokra nemzetközi konferenciákon került sor, ahol Kárpát-medencei régészeti kérdések is megvitatásra kerültek. Ezeken a római császárkori és népvándorlás kori témákkal foglalkozó konferenciákon
a viták középpontjában a migráció, az interkulturális kapcsolatok és a társadalmi változások álltak.
Számomra az ilyen összejövetelek mindig egyfajta továbbképzési alkalmak, amelyeknek fontos elemei a személyes kapcsolatok és a pohár bor mellett folytatott beszélgetések. Magyar kollégáimmal jó szakmai és személyes kapcsolatokat alakítottam ki, ami számomra mindig nagyszerű gazdagodást jelentett. Az egyik legszebb emlékem egy kirándulás az 1990-es évek végén, amikor Istvánovits Eszter és Kulcsár Valéria meghívására dán kollégámmal, Jørgen Ilkjærral meglátogattunk egy kis szarmata kori halomsíros temetőt Hortobágy-Poroshát lelőhelyen, majd lovaskocsival átrobogtunk a pusztán, mint a turisztikai kiadványokban. Ez számomra felejthetetlen emlék!