Közzétették az akadémiai díjazottak névsorát

2020.05.05.
Közzétették az akadémiai díjazottak névsorát
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kitüntetett kutatói, Buczolich Zoltán, Csepeli György, Szakmányné Hably Lilla és Gyimesi Máté az MTA következő személyes részvétel mellett zajló közgyűlésén a megszokott ünnepélyes keretek között vehetik át az elismerést.

A hagyományok szerint idén is az MTA közgyűlésének első napján adták volna át az akadémiai díjakat és elismeréseket, erre azonban a járványhelyzet miatt nem kerülhetett sor. Az MTA Elnökségének határozata szerint azonban a díjazottak nevét közzétették. A díjakat a kitüntetettek a következő személyes részvétel mellett zajló közgyűlésen ünnepélyes keretek között vehetik majd át.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói közül 2020-ban a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége Akadémiai Díjban részesítette Buczolich Zoltánt, az MTA doktorát, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Matematikai Intézet Analízis Tanszékének egyetemi tanárát a valós analízis, ergodelmélet és dinamikus rendszerek terén elért, nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményei, hosszú évek óta nyitott problémák megoldása és kiváló oktatási tevékenysége elismeréseként.

A díjbizottság megosztott Rézler Gyula-díjban részesítette Valuch Tibor mellett Csepeli György szociológust, az ELTE TáTK professor emeritusát nemzeti identitás-kutatási, szervezetszociológiai, szociálpszichológiai, valamint a digitális átalakulás gazdasági-társadalmi következményeit feltáró, hazai és nemzetközi szinten is figyelemre méltó tudományos eredményeiért, valamint több évtizedes kiváló egyetemi oktató- és közösségszervező munkájának elismeréseként.

Ugyancsak Akadémiai Díjat kapott Szakmányné Hably Lilla, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központ Természetföldrajzi Tanszék egyetemi tanára a paleobotanikai, paleobiológiai, ősföldrajzi és őskörnyezeti kutatások terén elért, nemzetközileg is jelentős tudományos eredményeiért, iskolateremtő tevékenységéért és tudományos közéleti munkájáért.

A Qualitative Production Gépipari és Kereskedelmi Zrt., valamint a Magyar Tudományos Akadémia 2020-ban QP Akadémiai Kiválóság Díjat adományozott Gyimesi Máténak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Biológiai Intézet Biokémiai Tanszék tudományos főmunkatársának, az Optopharma Kft. kutatási igazgatójának az érelzáródásos stroke utáni agyi regenerációt és a betegek mozgásszervi rehabilitációját elősegítő MPH hatóanyagcsalád kifejlesztéséért és szabadalmaztatásáért, hatóanyagának a kapillárishálózat relaxációját humán agyi érmintákon is kiváltó képességének bizonyításáért, valamint egy, a stroke-túlélők túlnyomó részénél kialakuló tartós izomgörcsök oldását lehetővé tevő szelektív izomrelaxáns előállításáért.

Bár a járványhelyzetre tekintettel a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége úgy döntött, elhalasztja az MTA 2020. május 4–5-re összehívott közgyűlését, az Elnökség felkérte Lovász Lászlót, az MTA elnökét, hogy kérje ki a Közgyűlés véleményét arról, mikor és milyen napirenddel tarthatnának meg egy távjelenlét mellett szervezett közgyűlést. 

A díjazottak teljes listáját itt tekintheti meg. 
Forrás: MTA