Kritikai pillantás a pszichológiára

A Társadalomelméleti Kollégiumban 2011-ben létrejött Kritikai Pszichológiai Műhely 2015. április 17-én második konferenciáját tartotta a PPK-n „Aktualitások talaján” alcímmel. A konferencia célja, hogy dialógust kezdeményezzen olyan alapvető kérdésekben, mint az egyenlőtlenség, az előítélet és a diszkrimináció megmutatkozása a pszichológiai praxis terepein, és vitát indítson a pszichológus szakma társadalmi tudatosságáról.



Vida Katalin bevezetőjéből a közönség megismerkedett a kritikai pszichológia fogalmával és hagyományával. A kritikai pszichológia elsősorban azt vizsgálja: az adott pszichológiai elméletek hol képviselnek valamilyen elnyomó ideológiát. Mivel az elméletek változnak, fejlődnek, a kritikai pszichológia is egy mindig változó szempontrendszer szerint alakul. A kritikai pszichológia több szempontból kifogásolja az ún. mainstream pszichológia eljárásait. Először is azt, hogy végletesen individualista szemléletű: az egyéni stresszre, szenvedésre koncentrál és az egyéni problémára ugyancsak egyéni megoldási javaslatokat ír elő. Az egyenlőtlenségek az individuális felfogás miatt így megerősítést kapnak: ez a probléma a páciens problémája, nem a rendszeré. Másodszor: a kritikai pszichológia elképzelése szerint a mainstream pszichológia emberképe egy versengő, autonóm embert feltételez, ami korántsem teljesen általános, mégis mindennek ez az emberkép lesz a mércéje. Ezen kívül a kritikai pszichológia szerint a „mainstream” pszichológia hibája a neutralitás látszatának fenntartása is, illetve a természettudományos beállítódás: az adatokra fókuszálás, a biologizáló hangnem, és hogy eleve pszichofiziológiailag jól megragadható témákat preferál.



A kritikai pszichológia középpontjában ennek a status quo-nak a megkérdőjelezése áll, és elsődleges célkitűzése, hogy a jelenségeket társadalmi kontextusban vizsgálja, valamint a változásokat is társadalmi szinten idézze elő. Nem egységes és koherens irányzat, inkább szemlélet, amely alapjait az interdiszciplinaritásra (antropológia, szociológia, társadalomkritikai elméletek integrálására) helyezi. Értéknek tekinti a pluralitást, és elvetve a neutralitás látszatát, vállalja ideologikus, sokszor marxista gyökereit. A kritikai pszichológia központi témája a hatalom, illetve hatalom és tudás viszonya. Az irányzat társadalmi felelősséget vállal a mindenkori helyzet átformálásban. Módszertanában a részvételi akciókutatás és a kvalitatív vizsgálatok jellemzőek. A mentális betegségek és az ezek nyomában járó megbélyegzés elnyomó hatása régi vesszőparipája a közbeszédnek – az ebből kialakult antipszichiátria azonban már nem minősül kritikai pszichológiának, ezt az irányzatot mostanra teljesen integrálta a mainstream pszichológia is.



Az interdiszciplinaritás jegyében a konferencia előadói és az első szekció (Hátrányos helyzet és egyenlőtlenség a terepen) vendégei is sokféle szakmából érkeztek. A Boros Ilona által vezetett beszélgetés meghívottjai Kovai Melinda, Mészáros György és Pozsár Bea (a szekcióban az egyetlen pszichológus) voltak. A miskolci Második Esély iskolában tanító Mészáros György általánosságban bírálta a középiskolai tanítást, mivel véleménye szerint, abból teljes mértékben kimarad a kritikus társadalmi gondolkodás. Ahogy az iskolában a történelmet is eseménytörténetként fogják fel, a pszichológia-oktatás is ezt a nem-rendszerben való gondolkodást viszi tovább, de még a pedagógia, a tanárképzés is nélkülözi a társadalmi szempontokat. Kérdés: hogyan lehet ebből kimozdulni és átlépni egy társadalmi gondolkodásba? A pszichológia segítő szakma, de nem mindegy, hogy kik a megsegítettek. Míg 1945 után a magyarországi pszichológiában megjelent egy osztálykiegyenlítő célzat, mára ez, a társadalmi tudatossággal együtt, gyakorlatilag eltűnt a szakmából. Kovai Melinda véleménye szerint mindez nem a pszichológusok hibája, hanem a szakma és a társadalom közötti dialógus eredménye. Ráadásul a magyar történelmet nem lehet kiragadni a nemzetközi kontextusból: és míg ’45 után a kritikai pszichológia is mainstream pszichológiának számított, jelenleg mások a tendenciák, és a kritikai pszichológiának nem kedvez a nemzetközi kontextus sem. Pozsár Bea a társadalmi szemlélet jelenléte mellett érvelt. Elmondta: a gyerekterápiában eleve nem is lehet individuálisan gondolkozni. Míg a felnőtt pszichológiából szerinte is hiányzik a szociális rendszerszemlélet, a gyerekeknél más a helyzet, ott, ha nem is intézményes szinten, de a Mérei-hagyomány továbbra is jelen van: mivel a gyerek beágyazódik a családba, csak rendszerszemlélettel lehet hozzá közelíteni. A pszichológus szerint, mivel a mindennapi életben követhetően nyilvánulnak meg a társadalmi változások, a terápiában megjelenő mindennapi problémák révén elkerülhetetlenül beáramlik a társadalmi szemlélet a pszichológiába – miközben továbbra is lehet az egyéni háttérről, a családi múltról beszélni.



Az „(Állam)polgár pszichológus” szekció a pszichológusok társadalomtudatosságának és politikában való részvételének kérdését feszegette. A beszélgetés résztvevői – Bokor László, Kökény Veronika, B. Gáspár Judit és Lénárd Kata – azzal foglalkoztak, mennyire tud egy pszichológus valójában neutrális maradni? Fent lehet-e egy analitikus a Facebookon, vagy járhat-e tüntetésre? Írhat-e politikai cikkeket? Kökény Veronika úgy vélte, az analitikus számára etikai követelmény, hogy ha már fent van, ne vegyen fel ismerősnek pácienst a Facebookon – de erről megoszlottak a vélemények. B. Gáspár Judit szerint ezek az ellentmondások feloldhatatlanok: úgy véli, a pszichológusoknak egyfelől kötelességük állást foglalni szakmai-közéleti kérdésekben, másrészt elvárás feléjük az inkognitó is – elkerülendő, hogy a terápiában nárcisztikus módon a pszichológus személye váljon központi kérdéssé. Más szerint azonban az inkognitó fölösleges, Vekerdy Tamás például a kezdetek óta vállalja a nyilvánosságot, kiáll a véleményéért – és ez is egy működő modell.

Felmerült a közös szakmai állásfoglalás szükségessége is. Ha a mindenkori kormány olyan törvényeket hoz, amelyek hatnak pl. a családi életünkre, miközben a pszichológusok ezekről a témákról – a kapcsolatokról, családi viszonyokról, homoszexualitásról – komoly felhalmozott tudással rendelkeznek, akkor miért nem vállalnak szerepet és állnak ki társadalmi kérdésekben? Miért nem vesznek részt a közéletben? Erre egyrészt a politikafóbia ad választ: a pszichológusokban erősen él ez a fajta fóbia, ami nem alaptalanul alakult ki, hiszen a politika Magyarországon ma közéleti szerepvállalás helyett ellenségeskedést jelent. Másrészt, míg a politika a hatalom tudománya, a pszichológia a léleké – mondta Bokor László, aki nem hisz abban, hogy a tudomány közvetlenül hatni tudna a politikára, amely úgyis mindig aktuális hatalmi érdekek szerint fog reagálni. A pszichiáter ezen kívül felhívta a figyelmet a homogenitás illúziójára: ez egy tagolt szakma, és egyáltalán nem biztos, hogy a pszichológusok egyként ugyanazokat az elveket, vagy ugyanazt a szemléletet képviselnék a közéletben. A marxizmus hosszú távon a hatalommentes társadalmat célozta meg, ezt a mozgalom szintjén viszont hatalmi eszközökkel próbálta bevezetni. A beszélgetés tanulsága szerint ezt a folyamatot megfordítva, nem politikai szintről kell indítani a változásokat, hanem megvizsgálni, hogy a lélektani szempontokat hogy lehetne úgy artikulálni, hogy megfelelő hatalom kerüljön mögéjük.