Kuckó szakkörök

TELLO Edu drónprogramozó szakkör
A szakkör azoknak szól, akiknek már van némi tapasztalatuk blokkalapú programozásban vagy most szeretnék megtanulni. A résztvevőik kézi irányítással reptethetik a Tello Edu drónokat, játékos küldetéseket teljesítenek drónokkal virtuális környezetben, megtanulják összekapcsolni a drónt és a mobileszközt, és a valóságban is sikeres küldetéseket teljesíteni. Programírás közben pedig felidézik az alapvető programozási szerkezeteket. A szakkör szeptember 16-án indul.
LEGO Mindstorms EV3 szakkör
A LEGO Mindstorms EV3 egy 2013-ban megjelent, a LEGO szakemberei által fejlesztett oktatást segítő játékszett. Az eszköz Linux alapú vezérlő egységgel rendelkezik, melyhez csatlakoztatható számos érzékelő (fény-, szín-, nyomásérzékelő, stb), valamint számítógéppel, tablettal vagy akár okostelefonnal is összekapcsolható. Ez az eszköz nemcsak építkezésre szolgál, hanem programozni is lehet. A szakkör során a résztvevők érdekes problémák megoldásával sajátítják el a programozás alapjait. Önállóan megalkotják vonalkövető vagy épp színeket felismerő, zenélő robotjaikat.
Micro:bit szakkör
A micro:bit egylapkás miniszámítógép (SBC), amely 4x5 cm-es méretével, 5x5-ös LED kijelzőjével, gyorsulásérzékelő, hőmérsékletérzékelő, fényérzékelő, irányérzékelő szenzoraival, be- és kimeneti csatlakozóival, bluetooth/rádió kapcsolódási lehetőségével igen sokrétű alkalmazást tesz lehetővé, legyen az (akár többfelhasználós) játék fejlesztése, viselhető eszközök (pl. lépésszámláló) megvalósítása, kísérletezés a szenzorok által mért adatok felhasználásával vagy éppen külső eszközök vezérlése/irányítása. A szakköri foglalkozások során az eszközt animációk megjelenítésére, játékprogramok fejlesztésére és a szenzorok adatainak feldolgozására is használni fogják, bepillantást adva ezzel a modern robotika alapjaiba.
Jelentkezés, részvételi díjak és további részletek az ELTE IK – Kuckó Szakkörök honlapon olvashatók.