Különdíj az Országos Miskolci Jogi Disputa Versenyen

Az Igazságügyi Minisztérium támogatásával megrendezett verseny már kétszer kiemelt hallgatói érdeklődés mellett zajlott le, ezért a 2018/19-es tanév tavaszi szemeszterében a jogász szakos hallgatókon túl a jogi doktori iskolák és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola hallgatóit is meghívták.
A verseny témája idén az internet és a társas kapcsolatok volt. Fordulónként két csapat – csapatonként 3 fő – mérkőzött egymással, az aktuális vitatéma vonatkozásában érvelve pro és kontra. Az ELTE csapata (Dajka Dalma, Huszár Daniella, Varga Dominika Kincső, felkészítő oktató: Gosztonyi Gergely) az úgynevezett Karl Popper-féle vitában az előzetes sorsolás során a tagadó, azaz kontra oldalra került. A verseny során minden csapat csupán egy alkalommal szerepelt, a zsűri meggyőzésére tehát minden csapatnak összesen 13 perce volt. A pro oldalon a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának, a kontra oldalon a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának csapata szerezte meg a győzelmet. Az ELTE hallgatója, Varga Dominika Kincső a kontra oldali résztvevők között a legjobb szóbeli teljesítmény különdíját érdemelte ki.
A szakmai kísérőprogramok során a két előadás egyikét Gosztonyi Gergely adjunktus tartotta A közösségi média jogi szabályozásának múltja és jövőbeli problémái címmel.
Forrás: ELTE ÁJK MÁJT