Kutatás a nemek közötti egyenlőségi viszonyokról

2015 novembere és 2016 februárja között a Társadalomtudományi Kar Módszertani Kutatóközpontjának kutatócsoportja az ELTE összes karán kutatást végez arról, hogy a diákok miként látják az egyetemen belüli, nemek közötti egyenlőségi viszonyokat.

Az interjúkhoz olyan önkéntesek jelentkezését várják, akik szívesen megosztanák a kutatókkal véleményüket. A körülbelül 1 órás interjúkat az ELTE mester- és PhD-szakos hallgatói vezetik, az interjúalanyok véleményét – anonimitásuk megőrzése mellett – összesítve dolgozzák fel.

Fiúk, lányok, alap- és mesterszakos, osztatlan vagy PhD-s, nappalis vagy levelezős beiratkozott hallgatók jelentkezését egyaránt várják, Egyetemünk bármely karáról. Az interjúalanyok közreműködését könyvutalvánnyal köszönik meg a szervezők.

Jelentkezni az űrlap kitöltésével 2016. január 15-ig lehet. A kutatók az alábbi e-mail-címen várják a felmerülő kérdéseket.

ELTE TáTK

2015.12.14.