Kutató diákok az Apáczaiban

2016.02.29.
Kutató diákok az Apáczaiban
2016. február 19–20. között az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban rendezték meg a TUDOK-konferenciát, a Kutató Diákok Mozgalmának tudományos diákköri versenykonferenciáját. A Humán- és Társadalomtudományi Konferencia nyolc szekciójában összesen 62 középiskolás mutatta be kutatásait. A történelem szekció legjobbja Hőnich Artúr, az Apáczai 12. osztályos tanulója lett „Egy gyár talpra állása a II. világháború után – a Magyar Optikai Művek története 1944–1949” című dolgozatával. Az Élet- és környezettudományi Tematikus Konferenciát Mosonmagyaróváron, a Műszaki- és Reáltudományi Tematikus Konferenciát Bonyhádon rendezték.

A résztvevők a történelem, az irodalom, a pszichológia, a szociológia, a helytörténet, a néprajz és közgazdaságtudomány területén végzett kutatómunkájukról számoltak be egy-egy rövid előadás keretében. Szó volt a koleráról, egy legendás Kádár-kori művelődési központról, a gasztroprózáról és egy vajdakamarási lakodalomról is. A diákok előadásaikban többek között a feltétel nélküli alapjövedelemmel, a gyerekjogokkal, a pannonhalmi bencések vendégvárásával, a pécsi orgonaépítő manufaktúrával, a gyermekjogokkal és a depresszióval is foglalkoztak.

A zsűri munkájában egyetemi és akadémiai oktató-kutatók vettek részt. A most díjazott diákok az áprilisi Kárpát-medencei döntőben, a természettudományi és élettudományi szekciók legjobbjaival mérhetik össze tudásukat a fődíjért.