Kutatóúton a liftbeszédverseny nyertesei

2025.08.15.
Kutatóúton a liftbeszédverseny nyertesei
Az ELTE EKÖP Nyílt Napon elnyert összeget tudományos tevékenységükhöz kapcsolódó utazásokra és konferencia-részvételekre használhatták fel a hallgatók.

Az ELTE az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) keretében idén első alkalommal hirdetett liftbeszédversenyt a programban részt vevő ösztöndíjasok számára. Az indulóknak három-három perc és egyetlen prezentációs dia állt rendelkezésre, hogy kutatási területüket tömören és érdekfeszítően bemutassák a közönségnek. A 10 legjobb jelentkező 2025. március 5-én, az ELTE EKÖP Nyílt Napon megrendezett élő döntőben a nagyközönség előtt is bemutathatta előadását.

Az első helyezést a zsűri döntése alapján Galiger Gergő, az Informatikai Kar doktori hallgatója (KDP-24), a másodikat Horváthné Dani Brigitta Roxána, a Természettudományi Kar doktori hallgatója (EKÖP-24), a harmadikat pedig Vikár Míra, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar mesterszakos hallgatója (EKÖP-24) szerezte meg. Az általuk elnyert összeget tudományos tevékenységükhöz kapcsolódó kutatóútra használhatták fel.

Galiger Gergő Dániába utazott 2025 júliusában, ahol az IEEE Engineering in Medicine and Biology Society (EMBS) 47. éves konferenciáján vett részt több mint 3000 kutatóval a világ minden tájáról. „Messze ez volt a legnagyobb konferencia, amin előadhattam,  rengeteg előadásszekció futott párhuzamosan, az ipari partnerek standjai folyamatosan elérhetőek voltak, és értelemszerűen nagyon sok párhuzamos eszmecsere is folyt – idézte fel az IK doktorandusza. A University Medical Center Göttingen intézménnyel együttműködve készített, Sparse dictionary learning neural networks for ECG signal denoising című cikkünket mutathattam be. Ebben a dolgozatban egy modellvezérelt neurális hálóra alapuló módszertant dolgoztunk ki EKG-jelek zajszűrésére, így a munka szorosan kapcsolódik a doktori kutatási témámhoz is. Eredményeinket a Noise in physiological systems című szekcióban mutathattam be, ahol egyrészt egyéb korszerű zajszűrési módszerekkel is megismerkedhettem, másrészt pedig

értékes visszajelzéseket kaptam ugyanezen területen dolgozó kutatóktól munkám kiterjesztésére.”

Galiger Gergő egy olyan teremben prezentált, ahol úgynevezett csendes előadások voltak, a hallgatóság fejhallgatón keresztül hallotta az előadókat, és egy gombnyomással tudott váltani a három párhuzamos szekció között. A konferencia remek lehetőség volt számára megismerkedni és beszélgetni más kutatókkal, akik közel állnak kutatási területéhez, illetve olyanokkal is, akik a témakört egy másik szemszögből, az orvosi alkalmazásokhoz közelebbi nézőpontból látják.

Horváthné Dani Brigitta Roxána az elnyert támogatást több részre osztva részt vett a Plant Biology Europe idén Budapesten megrendezett konferenciáján június végén, ahol a kutatását egy poszteren prezentálhatta. „Az általam bemutatott témával kapcsolatban többen érdeklődtek, illetve hasznos módszereket és szoftvert ismertem meg a jövőbeni kutatási munkámhoz más előadóktól” – foglalta össze az esemény hozadékait. Ezen kívül több digitálisan megrendezett konferencián való részvételre is pályázott a kutatási témájához kapcsolódóan. A torontói ICWPPT 2025: 19. International Conference on Water Pollution and Purification Technologies konferencián és a berlini ICWMRE 2025: XIX. International Conference on Waste Management, Recycling and Environment konferencián sok hasznos információ hangzott el kutatásának két fő irányával (vízszennyezés, hulladék-újrahasznosítás) kapcsolatban, a berlini konferencián pedig maga is bemutatta a kutatási eredményeit és a prezentációval a legjobb előadás díját is elnyerte.

Vikár Míra a Nemzetközi Kritikai Egészségpszichológiai Társaság 14. konferenciáján vett részt Írországban, ahol alapszakos hallgatóként már Erasmus+ ösztöndíjjal tanult négy hónapon keresztül. Teljesen újszerű kutatási módszertanokat és témákat ismerhetett meg, mint amilyen a body-mapping vagy az online chatszobákban írásban zajló fókuszcsoportos interjú, az emberi mikrobiom összetételének pszichoszociális kontextusban betöltött szerepe. A konferenciaelőadások olyan globális és aktuális problámkról szóltak, mint a nők helyzete a világban, az egészségügyi ellátórendszerben való hatalmi viszonyok, társadalmi egyenlőtlenségek, az egészségműveltség fontossága vagy a szülővé válás kihívásai. „Nagyon hasznos volt számomra a konferencia megközelítése és témái, mivel azok kapcsolódtak a saját kutatási területemhez, ami a gyermekvállalási szándék pszichoszociális összefüggéseinek vizsgálata. A konferenciának köszönhetően nagyon értékes módszertani lehetőségekről hallottam, amiket szeretnék majd felhasználni a későbbi kutatásaimban” – összegezte a tapasztalatait a fiatal kutató.