Lektorhiány nehezíti a publikálást a tudományos életben

A publikációs folyamat egyik lényeges, de alábecsült lépése a tudományos cikkek szakértői lektorálása (peer-review), amelynek során a tanulmányokat megjelenésük előtt anonim szaklektorok, többségében a témában jártas kutató kollégák véleményezik. A Web of Science hivatkozási adatbázisa szerint azonban 1990 és 2016 között egymillióról közel hárommillióra nőtt a cikkek száma, ezzel a növekedéssel pedig a bírálói kör mérete és összetétele nem tudott lépést tartani. 

Aczél Balázs, az ELTE PPK habilitált egyetemi docense és kollégái egy több mint 87 ezer tudományos folyóiratra kiterjedő adatsor alapján úgy becsülték, hogy a kutatók világszerte csak 2020-ban több mint 15 ezer évnek megfelelő időt töltöttek el szakértői értékeléssel. Sokan nem hajlandóak még több bírálatot elvállalni: a Clarivate kéziratokat nyomon követő platformján a tudósok által elvállalt bírálatok átlagos aránya a 2020-as 37,5 százalékról 2022-re 32,3 százalékra esett vissza.

A pandémia tovább rontott a helyzeten, a Nature szerint a vezető és a pályafutásuk közepén tartó kutatók – akik a szakmai bírálatok nagy részét végzik – körülbelül egyharmada csökkentette recenziós tevékenységét 2020 márciusa óta. A lektorok többsége ugyanis egyre frusztráltabbá válik attól, hogy miközben a folyóiratok magas díjakat számítanak fel a publikálásért vagy a tartalmak olvasásáért, addig

az ő munkájuk nincs megfizetve, ráadásul olyan tevékenységektől veszi el az időt, mint a tanítás és a kutatás.

A cikk több nemzetközi szakértőt idézve számos megoldást említ a problémára, mint például a bírálatok díjazása, számítógépes algoritmusok alkalmazása vagy a leterheltség szélesebb körű megosztása pályakezdő, illetve kevésbé ismert tudósok bevonásával.

A megkérdezett kutatók azonban rámutattak, hogy a lektorok bérezését sok folyóirat csak az előfizetési díjak emelésével tudná finanszírozni, vagy a többletköltségeket egyszerűen a szerzőkre hárítaná. Aczél és kollégái megbecsülték annak az időnek a pénzbeli értékét, amelyet három nemzet tudósai a felülvizsgálatokra fordítottak, és arra jutottak, hogy az összeg az Egyesült Államokban évente több mint 1,5 milliárd dollárt, Kínában több mint 600, az Egyesült Királyságban pedig közel 400 millió dollárt tett ki. Fontos szempont, hogy a nonprofit lapok valószínűleg nem tudnának beszállni az így kialakuló árversenybe, a könnyű jövedelemért lelkesedő kutatók pedig rosszabb minőségű kritikákat készítenének.

Egy másik megoldás lehet a bírálatok mennyiségének csökkentése. Egyes lapok már előzetesen erősebben átvizsgálják a beérkezett tanulmányokat, így vagy eleve elutasítják a kéziratot, vagy visszaküldik a szerzőnek javításra, mielőtt felkérnék a külső szakértőket. Mások szerint egyes tanulmányok – például az adatbázisokat vagy új adatok nélküli ötleteket bemutató írások – kevésbé alapos kontroll mellett is publikálhatóak.

A technológia szintén segíthet. A folyóiratok már most is algoritmusokra támaszkodnak a plágium vagy a módosított képek azonosításában, de a mesterséges intelligenciát használó szoftverek olyan statisztikai ellenőrzőlistákat is le tudnak futtatni, amelyekben a humán felülvizsgálók amúgy csak szerényen teljesítenek. 

A javaslatok között szerepel az értékelések újrahasznosítása is, amelynek köszönhetően nem minden cikkbenyújtás esetén lenne szükség új bírálókra. Aczélék becslése szerint ezzel évi 28 millió bírálói munkaórát lehetne megtakarítani.

Miközben a megoldás még várat magára, a publikációs folyamat egyre lassabb. Negyven évvel ezelőtt a bírálatok körülbelül három hét alatt érkeztek vissza, ma már legkorábban hat hét múlva várható válasz. Ha egy felülvizsgálat hónapokig vagy évekig eltart, előfordulhat, hogy közben frissíteni kell a szakirodalmi áttekintést vagy újra el kell végezni az elemzéseket.

A szakértői értékelés lassú tempója pedig a fiatal kutatók pályaelhagyásához vezethet.

Ahhoz ugyanis, hogy egy hallgató a PhD-jelöltségig eljusson, publikálnia kell. Ha ez a folyamat lassú, a hallgatók gyakran munkát vállalnak a köztes időszakban – és néhányan soha nem térnek vissza a tudományos pályára.

Forrás: ELTE PPK