Levendula Táncest a Bethlen Téri Színházban

2022.02.16.
Levendula Táncest a Bethlen Téri Színházban
A Levendula Kortárs Táncműhely februári rendezvényén két saját koreográfiával az ELTE Néptáncegyüttes is fellépett. A két társulat Fúzió címmel közös darabot is bemutatott.

A Levendula Kortárs Táncműhely 7 éve alakult az ELTE–BEAC Moderntánc csapat fellépő táncosaiból. Wéber Edi, a társulat művészeti vezetője és koreográfusa világéletében táncolt, több stílusban is kipróbálta magát (akrobatikus rock ’n’ roll, divattáncok, hip-hop, latin táncok), de a modern-kortárs táncokban talált igazán önmagára, így ennél a műfajnál állapodott meg. 2012-ben ELTE-s hallgatóként sportösztöndíjat nyert el, és megalapította az ELTE–BEAC moderntánc csapatát, majd nem sokkal később már fellépő csoportot szervezett.

Az első Levendula Táncestet tavaly októberben rendezték meg, és nagy sikert aratott, így nem volt kérdés, hogy legyen-e ismétlés. A februári hétvégén azonban már kibővített műsort láthattak a nézők, amelynek keretében az ELTE Néptáncegyüttes is nagyobb szerepet kapott. Két saját produkcióval színesítették az előadást, és színpadra léptek a társulattal közösen létrehozott Fúzió című darabban is.

Az októberi programhoz hasonlóan a társulat ismét bemutatta két legnépszerűbb darabját, a Kapcsolat-Rend-Szer-t – amely a 2018-as Országos Táncjáték Fesztiválon az 1. helyezést és a Magyar Teátrumi Társaság különdíját is elnyerte –, valamint A mi világunk című táncjátékot. Utóbbi különleges helyet foglal el a társulat életében, ugyanis még a pandémia kitörése előtt kezdtek el dolgozni rajta, igen hosszú ideig készült, és sokáig váratott magára a bemutatása is. A programban a társulat egyik legfiatalabb táncosa, a tehetséges Pálvölgyi Dorina rövid szóló tánccal is színpadra lépett. Fiatal kora ellenére előadása lenyűgözően beszédes és érzelmekkel teli volt.

Az ELTE Néptáncegyüttes A nyárádmagyarósi székelyek és a Hajnali hangulat című darabokat adta elő. Őket nézve az embernek kedve támad beállni közéjük és elsajátítani nemcsak a tánclépéseket, de azt az elhivatottságot és életszeretetet is, ami a produkcióikból sugárzik.

Az est csúcspontja a Fúzió című darab volt, ahol a két műfaj találkozott. A táncosok belekóstoltak egymás stílusába: a moderntáncosok néptáncoltak, a néptáncosok moderntáncoltak – ezáltal a szó legszorosabb értelmében vett fúzió jött létre. A darabot 2019-ben álmodta meg Wéber Edi és Juhász Gábor, az ELTE Néptáncegyüttes tagja, és színpadra is vitték. Először a 2019 tavaszán megrendezett Tánc-Képek című előadáson mutatták be, majd még ugyanebben az évben az Országos Táncjáték Fesztiválon, ahol 3. helyezést értek el vele. A darabot több mint két év után vették elő újra. A két társulat táncosai ismét gyorsan megtalálták a közös hangot, és alig pár hétnyi közös munka után egy varázslatos produkciót mutattak be.

A társulat az évadban márciusban tart utoljára előadást, így aki még nem nézte meg őket, akkor megteheti.

Forrás: BEAC