Lezajlott az ország legnagyobb informatikai versenye
Az e-Hódot a Bebras, vagyis a Nemzetközi Informatikai és Számítógépkészség Verseny (International Contest on Informatics and Computer Fluency) részeként rendezik meg minden évben Magyarországon. A kezdeményezés célja, hogy felkeltse a diákok érdeklődését az informatika iránt, feloldja esetleges negatív előítéleteiket, és megmutassa a szakmában lévő lehetőségeket. A november 11–15. között az interneten lebonyolított megmérettetésen 202 magyarországi iskolából összesen 27.702 diák vett részt, ami a hazai informatikai tanulmányi versenyek történetében rekordnak számít. Nevezni több életkor-kategóriában lehetett, 4. osztálytól a 12-ig. A versenyző csapatoknak 45 perc alatt kellett korcsoportjuktól függően 18 vagy 12 feladatot megoldaniuk minden egyéb szoftver vagy más külső segítség igénybe vétele nélkül.
A versenyt a Neumann Társaság az ELTE Informatikai Karával közösen 2011 óta rendezi meg Magyarországon. Az első évben 24 tanintézmény csatlakozott a kezdeményezéshez, ez a szám 2014-ben már elérte a százat, idén pedig több mint kétszáz iskolából neveztek.
A Bebras versenyt a világ 54 országában rendezik meg,
a résztvevők száma tavaly elérte a 2,8 milliót. Az idei magyarországi verseny díjkiosztóját 2019. december 13-án 14:00 órakor tartják az ELTE IK Harmónia termében, ahol minden kategória első három helyezettje kap jutalmat.
„Az idei verseny résztvevőinek motivációját mutatja, hogy az öt életkori kategóriából 188 első-harmadik helyezett került ki. A verseny során sok új ötlettel, ismerettel gazdagodhattak azok a diákok is, akik fizikai jutalomban végül nem részesülhetnek. S ezeket a további életükben reményeink szerint fel tudják majd használni" – mondta Pluhár Zsuzsa, az ELTE Informatikai Karának tanársegédje, a Neumann Társaság Közoktatási Szakosztályának elnöke, a kezdeményezés magyarországi vezetője.