Lezárult az ELTE–BME–PPKE közös informatikai projekt

2020.12.02.
Lezárult az ELTE–BME–PPKE közös informatikai projekt EN
Az ELTE Informatikai Kara által vezetett 3in konzorcium új, európai szinten is jelentős és máris sikeres informatikai kutatóhálózatot hozott létre. Az eredményekről a három nagy egyetem kutatói projektzáró rendezvényen számoltak be.

Sikeresen zárult az ELTE–BME–PPKE innovatív informatikai és infokommunikációs megoldásokat megalapozó tematikus kutatási együttműködése, a 3in projekt. A három nagy múltú egyetem közös programjának célja az volt, hogy informatikai karaik az IKT és számítástudomány területén európai szinten is eredményesen működő kutatói hálózatot hozzanak létre.

A 2017-ben indult  projekt több mint 950 millió forintból az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg, a létrehozott kutatási hálózat lehetőséget adott a három partneregyetemnek, hogy sikeresen szerepeljenek a Horizont programokban, valamint az EIT Digital kutatási és innovációs pályázatokon. A november 26-i projektzáró rendezvényen a résztvevő kutatók beszámoltak az elvégzett alapkutatásokról, bemutatták a kialakult kutatói hálózatot és szerepét az EU-s pályázatokon való részvételben.

A projekt sikerét a konzorciumvezető ELTE és partnerei, a BME és a PPKE kiemelkedő tudásbázisa és tapasztalatai, európai szintű kapcsolatrendszere, valamint az EIT Digital kutatási témái köré épülő portfólió biztosították. A kutatás a szoftverfejlesztés módszereire, a kiberbiztonságra, az informatikai rendszerekre, infokommunikációs hálózatokra, az adattudományra és a mesterséges intelligenciára terjedt ki, és 3 pillér köré szerveződött. Ezek a következők:

Szoftverfejlesztési módszerek és informatikai biztonság: A szoftverek komplexitásának növekedését a szoftverfejlesztési módszereknek és szoftverfejlesztést támogató eszközöknek is követniük kell. A kutatások ezen pillére a minden informatikai megoldásban központi szerepet betöltő szoftverek előállítására és minőségi jellemzőire (különös tekintettel a kiberbiztonságra) összpontosított.

Infokommunikációs infrastruktúrák és kiberfizikai rendszerek: A mindennapjainkban használt szolgáltatások mögött Internet of Things (IoT) eszközök állnak, míg az adatok tárolását, bárhonnan és bármikor történő elérését és feldolgozását felhőalapú alkalmazások biztosítják. A kutatásokban nagy figyelmet fordítottak az IoT kommunikációs protokollokra, a valós idejű kiberfizikai rendszerekre, a rádiós és vezetékes hálózati megoldások hatékonyságát növelő fejlesztésekre.

Intelligens adatelemzés: A kutatások e vonulata gépi tanuláson, bio-inspirált számítási alkalmazásokon alapult és a nagyskálájú biológiai, térinformatikai és orvosi adatok elemzésére, értelmezésére és felhasználására fókuszált. Vizsgálták a pénzügyi, oktatási, mezőgazdasági és ipari alkalmazásokat, az emberi és a gépi intelligencia kölcsönhatását, valamint a multimodális gépi tanulás módszereit.

A kutatásokból eddig 173 (jellemzően angol nyelvű) publikáció született. Az elért eredmények jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy

a konzorcium 20 Horizont 2020, illetve azon belül EIT Digital pályázatot nyert el

az elmúlt időszakban. A konzorcium részt vesz a Magyarországi 5G Koalíció és a Mesterséges Intelligencia Koalíció munkájában, és aktívan közreműködött a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium, valamint a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium létrehozásában.

A projekt segítette a fiatal, pályakezdő kutatókat is. Az eltelt 39 hónapban több mint 200 hallgató kapott hosszabb-rövidebb ideig ösztöndíjat, a hallgatók és fiatal kutatók több mint 300 tudományos előadást tartottak különböző rendezvényeken és konferenciákon. Mindhárom intézményben elindultak a Covid-járvány terjedését vizsgáló, orvosi eszközöket fejlesztő, illetve a lezárások miatt hátrányos helyzetbe került emberek támogatását célzó kutatások.

A Nyugat- és Közép-dunántúli régiókban a meghatározó európai számítástudományi, informatikai és IKT kutatási trendekhez kapcsolódni képes kutatási teret hoztak létre, ennek csomópontjai Martonvásár, Szombathely, Esztergom és Balatonfüred. Martonvásáron jól felszerelt kutatóhelyet alakítottak ki, mely otthont adott az ELTE IK Martonvásári 3in Kutatócsoportnak. A kutatóhely a pályázat zárása után is stabil infrastrukturális hátteret biztosít kutatóknak. Terveik között szerepel egy térségi digitális innovációs csomópont kialakítása is. Az ELTE Savaria Egyetemi Központ jelen és más pályázatok támogatásával jelentős kutatási és oktatási kapacitást alakított ki Szombathelyen. A programtervező informatikus alap- és mesterképzés beindításával főleg az Ipar 4.0 területen kívánják a térség szakemberigényét kiszolgálni.

A projekt megalapozta a BME Balatonfüredi Tudáscentrumának 2021-es átadását, amelynek tartalmas indulását a Balatonfüreden elhelyezett számítási felhő és az egyre szélesebb körben formálódó térségi kapcsolatok is elősegítik. A projekt kutatási témáiban a Pannon Egyetemmel együttműködve térségbeli középiskolák számára online előadásokat szerveztek, illetve a térségbeli vállalatok és vállalkozások vezetőivel szakmai egyeztetéseket folytak.

A projekt elindította a PPKE Információs Technológiai és Bionikai Kar esztergomi kutatócsoportjának kialakulását. A városban e projekt keretében kilenc nemzetközi konferencia került megrendezésre, ahová a világ vezető intézményeiből és cégeitől (Oxford, University College London, Microsoft) érkeztek vendégelőadók, akik közül többekkel kutatási együttműködéseket indítottak. A projekt folyamán elindított kutatások és együttműködések elősegítik, hogy a kar esztergomi kutatóközpontját újabb pályázatokkal tovább fejlesszék.

Forrás: ELTE IK