Lieben-díjat vehetett át Kovács Mihály

Kovács Mihály ELTE TTK Biokémiai Tanszék habilitált tudományos főmunkatársa. Munkája során elsősorban a miozinnal, a motorfehérjék egy családjával foglalkozik. Ezek a proteinek közreműködnek az élő sejtekben izom-összehúzódáskor, a molekulák sejten belüli szállításakor vagy egész sejtek mozgásakor.
Az Ignaz L. Lieben-díjat 1863-ban alapították, nevét a Lieben bankház alapítójáról kapta. A díjak adását 1937-ben felfüggesztették, mivel az adományozó család a náci üldöztetés elszenvedőjévé vált. Az amerikai Isabel és Alfred Bader házaspár anyagi támogatásának köszönhetően aztán újra életre hívták a díjat, és 2004-től ítélik oda egy Bosznia-Hercegovinából, Horvátországból, Szlovéniából, Csehországból, Magyarországról vagy Ausztriából származó, a sejtbiológia, a kémia és a fizika területén kiemelkedő munkát végző fiatal – negyven év alatti – tudósnak. Kovács a díj 2004-es újraindítása óta harmadik magyarként nyerte el az elismerést, amelyet 2004-ben Nusser Zoltánnak (MTA KOKI), 2008-ban pedig Pál Csabának ítéltek oda.