Magyar diák rajza nyert első helyezést a nemzetközi térképrajz versenyen

Augusztus 18-22. között tartotta meg a 32. Nemzetközi Térképészeti Konferenciát a Nemzetközi Térképészeti Társulás (International Cartographic Association, ICA) Vancouverben, Kanadában. Hagyományosan e konferencia keretében szervezik meg a Nemzetközi Térképkiállítást, illetve a Barbara Petchenik Térképrajz-kiállítást is. A versenyen idén 34 nemzet képviselői vettek részt, a résztvevő országok maximum hat, az országos versenyen kiválasztott térképrajzot küldhettek be, így összesen 180 térképrajzot állítottak ki. Az idei verseny témája a “Térképek a mindennapokban” volt.
A magyar térképrajzokat 38 település 46 oktatási intézményéből érkezett 182 mű közül választották ki az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Intézet által szervezett országos versenyen, a GDi Magyarország térinformatikai cég közreműködésével és támogatásával.
Júniusban az ICA online szavazást szervezett, amelyen minden résztvevő ország versenyszervezője vehetett részt a nemzetközi zsűri tíz tagjával együtt. Összesítették a kiállításra látogatók által leadott szavazatokat is a közönségdíj odaítélésére, illetve a Művészet és Kartográfia Bizottság döntött egy Kreatív díjról is.
A hivatalos eredményhirdetésre a konferencia záróceremóniáján került sor. A szavazás eredménye alapján jelentős magyar siker született: Markovics Szonja 13 éves mohácsi diák munkája első helyezett lett a 13-15 éves korcsoportban. Térképrajza címe "Ez a kedvencem", felkészítő tanára Bosnyák Mihály (Alexandra Kiadó) volt. Szonja térképrajza 38 ponttal végzett az első helyen, a második helyezett egy indonéz térképrajz volt 28 ponttal, míg a harmadik helyet egy ecuadori munka érdemelte ki 23 ponttal.
Az oklevél ünnepélyes átadására október 1-én kerül sor a GDi Solutions Day 2025 konferencia keretében, amelyet az Aquaworld Resort Budapest szállodában rendez a GDi Mo. Ez a cég képviseli Magyarországon az amerikai Esri térinformatikai céget, amelynek kiadója, az Esri Press megjelenteti a a nemzetközi versenyekbe benevezett térképrajzok valogatásából álló "Children Map the World" könyvsorozatot.
Forrás: ELTE IK