Magyar–szlovén rektori találkozó Koperben

2017.04.10.
Magyar–szlovén rektori találkozó Koperben
2017. március 23–24-én Koperben rendezte meg a Magyar és a Szlovén Rektori Konferencia, valamint a Primorska Egyetem az első magyar–szlovén rektori találkozót, amelyen 17 magyar felsőoktatási intézmény és a Szlovéniában működő négy egyetem vett részt. A találkozó jelentőségét mutatja, hogy a résztvevők között volt hazánk Ljubljanába, illetve Szlovénia Budapestre akkreditált nagykövete is. Az ELTE-t Kisfaludi András általános rektorhelyettes képviselte a találkozón.

A találkozó célja a felsőoktatás helyzetének, aktuális problémáinak és jövőjének bemutatása a két országban nemcsak az egyetemek, hanem a felsőoktatási igazgatás szemszögéből is. Ennek jegyében a találkozón részt vett és előadást tartott Palkovics László oktatási államtitkár, aki a magyar felsőoktatás jelenlegi helyzetének bemutatásán túl a fejlesztési tervekről is beszélt. Kiemelte, hogy a jövőben az egyetemektől azt várják, hogy kutatási tevékenységüket meghatározott súlyponti területekre koncentrálják, e területeken kiválóságra törekedjenek, s legyenek képesek más intézményekkel való együttműködésre, közös projektek lebonyolítására. A fejlesztési irányok között megemlítette, hogy a kormány a felsőoktatásban dolgozó fiatal szakemberek teljesítményalapú ösztönzése érdekében az intézmények költségvetésének 10%-át elérő forrást kíván biztosítani, amit nem az intézményeknek, hanem közvetlenül a díjazott oktatóknak juttatnának.

A találkozón két olyan kérdés is napirendre került, amely kifejezetten az ELTE-t érintette. Az egyik a kizárólag az Origo Nyelvvizsga Központban letehető szlovén nyelvvizsga, a másik pedig a magyar–szlovén, szlovén–magyar tudományos nagyszótár elkészítése volt. Utóbbi egy nemzetközi egyezményen alapuló projekt Magyarországon, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma évi rendszerességgel pénzügyi támogatásban részesít, ennek felhasználásával a munkálatok a magyar fél által elkészítendő magyar–szlovén szótár esetén ütemesen haladnak előre. A rektori találkozón elhangzottak szerint a közeljövőben Szlovénia oldalán is egyértelművé lehet tenni a szótárkészítés feltételeit, s akkor a magyar féllel együttműködve a szótár másik felének munkálatai is felgyorsulhatnak.