Marokkói és dél-afrikai hallgatók az ELTE-n

2019.11.29.
Marokkói és dél-afrikai hallgatók az ELTE-n
Hamar Imre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese a dél-afrikai nagykövettel és Marokkó felsőoktatásért is felelős miniszterével tanácskozott a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramról.

A rektorhelyettes november 22-én találkozott a dél-afrikai nagykövettel, Blade Nzimandéval. Az egyeztetésen a Stipendium Hungaricum jövője mellett szó volt a két ország közötti kapcsolatok erősítéséről is. Az ELTE-n jelenleg 7 dél-afrikai hallgató tanul az ösztöndíjprogramnak köszönhetően: hárman mesterképzésen, ketten alapképzésen és ketten doktori képzésen. A dél-afrikai jelentkezők a következő tudományterületeken tanulhatnak ösztöndíjjal: természettudományok (különösen biotechnológia és bioenergetika), mérnöki (különösen bányászmérnöki) tanulmányok, informatika, gazdaságtudományok, agrártudományok, agrár- és élelmiszertudományok, turizmus és vendéglátás, nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok, testnevelés és sporttudományok, emberi erőforrások fejlesztése és magyar nyelvi tanulmányok.

Az I. Magyar-Marokkói Egyetemi Fórumon Hamar Imre és Sonkoly Gábor, a Bölcsészettudományi Kar dékánja S.E.M. Driss Ouaouicha marokkói felsőoktatási és tudományos-kutatási miniszterrel tárgyaltak. A 15 fős marokkói delegáció tagjai között olyan rektorok is voltak, akik különböző tudományterületeket (főként orvosi-, és mérnöki képzéseket) nyújtó intézményeket vezetnek az afrikai országban. A fórumnak az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem Tükörterme adott otthont.

A résztvevőket a házigazda egyetem rektora után Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár köszöntötte. A marokkói felsőoktatási rendszerbe Yahia Boughaleb, az Université Chouaib Doukkali d’El Jadida elnöke és Mostapha Bousmina, az Université Euro-Méditerranéenne de Fès elnöke adott betekintést az aktuális kihívások, a felsőoktatási jövőkép és a kapcsolódó intézkedések bemutatásával. A fórumon a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram jövőjéről is szó volt: a hazánkba érkező marokkói hallgatók kvótáját 100 főről 150-re emelték. Az ELTE-n jelenleg 39 marokkói hallgató tanul, többségük az ösztöndíjprogram keretében. A fórum mindkét ország képviselői és hallgatók szerint is eredményesen járult hozzá a marokkói-magyar egyetemi kapcsolatok továbbfejlesztéséhez.