Második alkalommal adták át az ELTE Inklúziós Díjait

Az ELTE Szenátusa a Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Iroda (SHÜTI) kezdeményezésére 2021-ben hozta létre az Inklúziós Díjat, hogy elismerje az egyetemi esélyegyenlőség területén végzett, a befogadó szemléletet képviselő, példamutató és inspiráló oktatói és hallgatói tevékenységeket. A 2023-as díjakat az ENSZ Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából adták át a Szenátus december 11-i ülésén.
Az oktatói elismerést Nagy Rita Ágnes, az ELTE Germanisztikai Intézet egyetemi adjunktusa kapta az Erasmus+ Blended Intensive Programs (BIP) szeminárium mozgáskorlátozott hallgatójának nyújtott támogatásáért, a többnapos workshop infokommunikációs és fizikai akadálymentesítése érdekében végzett önzetlen munkájáért. Nagy Rita a szolidaritás és a jóság példaképe – írta róla az ajánlásban Balogh F. András, a Germainsztikai Intézet igazgatója.
Hallgatói kategóriában a díjat Magyar Márk, az ELTE szociológia szakos hallgatója vehette át, aki egy csoportmunkán alapuló kurzuson súlyosan mozgáskorlátozott és beszédében is akadályozott hallgatótársát segítette hozzá, hogy egyenrangú résztvevőként teljesíthesse a kurzust. „Semmi különlegest nem tettem, csak azt, ami elvárható lehet egy ilyen helyzetben. Lehetséges, hogy más másképp cselekedett volna, én csak azt tettem, amit gyermekkorom óta látok édesanyámtól” – fogalmazott a díjazott az elismerés kapcsán.