Még mindig az ELTE a legnépszerűbb hazai egyetem

2020.04.07.
Még mindig az ELTE a legnépszerűbb hazai egyetem
Az ELTE képzési egységei közül a Gazdálkodástudományi Intézet és a bölcsészettudományi képzési terület az idei általános felsőoktatási felvételi eljárás nyertesei. A GTI-n tavalyhoz képest több mint 700-zal nőtt az elsőhelyes jelentkezések száma, míg az országos adatok alapján a leendő bölcsészhallgatók közül minden harmadik az ELTE-t jelölte meg első helyen.

A 2020 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre összesen 91 460-an jelentkeztek, többségük állami ösztöndíjas formában kíván továbbtanulni, a legnépszerűbb egyetem továbbra is az ELTE – derül ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium hétfői közleményéből. Az elsőhelyes jelentkezések alapján a legnépszerűbb képzési területek idén a gazdaságtudományi (20 171 fő), a bölcsészettudományi (10 972 fő) és a műszaki (9 888 fő) szakirányok. Az első helyen a legtöbben változatlanul az Eötvös Loránd Tudományegyetemet választották, a képzeletbeli dobogóra emellett a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem állhatott fel.

Tavalyhoz képest országosan mintegy 20 ezerrel csökkent a jelentkezési létszám, az ELTE-re mégis valamivel többen (13 513-an) jelentkeztek első helyen, mint 2019-ben. A jelentkezések során egyetemünk legsikeresebb képzési egységei a Bölcsészettudományi Kar és a Gazdálkodástudományi Intézet voltak. A BTK 200 fővel növelte az elsőhelyes jelentkezések számát, az országos statisztika szerint háromból egy leendő bölcsészhallgató az ELTE-t (a BTK-t, a BDPK-t és a PPK-t) jelölte meg első helyen. Tovább szárnyal az ELTE Gazdálkodástudományi Intézete, ahová a tavalyi 1115 után idén 1827-en jelentkeztek.

A 2019-es adatokhoz képest valamelyest növekedett az első helyen jelentkezők száma az Állam- és Jogtudományi Karon (1392-ről 1417-re), az Informatikai Karon (1481-ről 1517-re) és a Társadalomtudományi Karon (819-ről 854-re). A természettudományos képzések iránt világszerte csökken az érdeklődés, ennek ellenére az ELTE TTK-nak is sikerült növelnie elsőhelyes jelentkezéseinek számát (1102-ről 1155-re).

A jelentkezési létszám kis mértékben csökkent az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központban (379-ről 335-re), a Pedagógiai és Pszichológiai Karon (2101-ről 2085-re), illetve az ELTE Tanárképző Központban (757-ről 566-ra). Valamivel nagyobb visszaesést mutat a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karra (1187-ről 855-re) jelentkezők száma. A legnagyobb visszaesést a Tanító- és Óvóképző Kar volt kénytelen elkönyvelni, ahová – feltehetően az emelt szintű érettségi követelményének idei bevezetése miatt – a tavalyi 923 után idén már csak 447-en jelentkeztek első helyen.

Ha a járványügyi veszélyhelyzet miatt változna az idei általános felvételi eljárás, arról az Oktatási Hivatal haladéktalanul értesíti az érintett diákokat. A ponthatárok, felvételi eredmények kihirdetésének tervezett dátuma 2020. július 23.