Megalakult a Budapesti Területi Innovációs Platform

2019.12.05.
Megalakult a Budapesti Területi Innovációs Platform
Az alapító nyilatkozatot november 28-án a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az ELTE és tíz másik budapesti egyetem képviselői írták alá.  

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. szakmai támogatásával, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Innovációs Szövetség közreműködésével szervezte meg a Területi Innovációs Platformokat (TIP). A kezdeményezés célja, hogy a hazai egyetemek tudásbázisára építve olyan térségi szerveződések jöjjenek létre, amelyek lehetőséget adnak az innovációs szakpolitika irányainak megismerésére és erősítsék az együttműködést a helyi innovációs ökoszisztéma szereplői (egyetemek, kutatóhelyek, piaci vállalkozások) között.

A rendezvénysorozat záróeseményén a NKFIH 11 egyetemmel közösen írta alá a Budapesti Területi Innovációs Platform alapító nyilatkozatát. Az együttműködésben részt vevő felsőoktatási intézmények: Állatorvostudományi Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Óbudai Egyetem, Semmelweis Egyetem, Színház- és Filmművészeti Egyetem, Testnevelési Egyetem. A dokumentumot az ELTE részéről Borhy László rektor és Scheuer Gyula kancellár látták el kézjegyükkel.

A TIP kezdeményezést bemutató rendezvénysorozat záróeseményén „Innovációs lehetőségek és sikerek” címmel kerekasztal-beszélgetést is rendeztek, ahol Jerzsele Ákos, az Állatorvostudományi Egyetem tudományos és kutatási rektorhelyettese, Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora, Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke, Olajos-Szabó Alexandra, az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság programmenedzsere, Murai László, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke és Magyar Dániel, az ELTE Innovációs Központ igazgatója vettek részt. A tanácskozáson Magyar Dániel beszámolt az ELTE-nek az iparági partnerekkel közösen folytatott programjairól, köztük a Biotechnológia Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központról, valamint bemutatta azokat a projekteket, amelyekre az ELTE a Tématerületi Kiválósági Programban nyert támogatást.

A 2019-es tématerületi kiválósági programban az Eötvös Loránd Tudományegyetem az egészségügy témakörben a Szintetikus kémia és biokémia programra, az Ipar és digitalizáció területen alkalmazásiterület-specifikus nagy megbízhatóságú informatikai megoldások kidolgozására, a Kultúra és család témakörben pedig a Közösségépítés: család és nemzet, hagyomány és innováció kutatás című programra nyert támogatást.

Emellett az ELTE teljes jogú tagja az EIT Digital kezdeményezésnek, önálló start-up tantárgyat indított el és minden évben meghirdeti az Innovatív Hallgatói Ötletpályázatot – sorolta az igazgató. A kerekasztal-beszélgetésen elhangzott, hogy a felsőoktatási intézményeknek és ipari partnereiknek sok időt és energiát kell fektetniük abba, hogy részleteiben megismerjék egymás gondolkodásmódját, működési mechanizmusát, valamint az egyetemekben, szervezetekben, és cégekben rejlő potenciálokat. Az ELTE kutatási kapacitásaival olyan értéket adhat iparági partnereinek, amelyek növelik az adott cég versenyképességét – fogalmazott Magyar Dániel. Az ELTE Innovációs Központ igazgatója szerint kedvező hatása lesz majd az NKFIH által kiírt Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma pályázatnak is. Ezen az ország 23 egyeteme nyert támogatást az innovációs ökoszisztéma erősítésére, az ELTE-re jutó támogatási összeg pedig eléri a 135 millió forintot.

Forrás: ELTE / NKFIH