Megjelent a BEAC-os interjúk második kötete

2024.06.04.
Megjelent a BEAC-os interjúk második kötete
Az interjúalanyok pályájukról, sikereikről és a BEAC-ban eltöltött meghatározó éveikről is mesélnek a kötetben. Ahogyan a sportágak, úgy az életutak és az üzenetek is sokfélék, egyvalami azonban közös bennük: a sport és a BEAC-os közösség szeretete.

A 2021-ben megjelent első kötet után 2023-ban – a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club fennállásának 125. évfordulója alkalmából – a BEAC folytatta az egyesülethez kötődő ikonikus közszereplőkkel, ismert sportolókkal készült interjúsorozatot. A beszélgetésekből 14 példamutató életút bontakozik ki, de a személyes történeteken keresztül a klub életét is megismerheti az olvasó.

Prokopp László a BEAC első olimpiai bajnokának fia, Kiss Ádám, a BEAC korábbi elnöke, Molnár Emil, a BEAC örökös bajnoka, Szabó Imre Kerezsi Endre-díjas atlétikaedző, valamint Sajó László és Sujtó László, a BEAC labdarúgócsapatának veteránjai is visszaemlékeznek az egyesületnél eltöltött meghatározó éveikre. Megszólalt Gács János, a természetjáró szakosztály tagja, Gyurgyák János, az Osiris kiadó tulajdonosa, korábbi labdarúgó, Szabari János, a Kosárlabda Szakosztály vezetője, Székely Mózes, a BEAC Triatlon Szakosztály alapítója, Szabó László, a BEAC korábbi alelnöke, Árendás Tamás, a Futsal Szakosztály alapítója és Kovácsik Rita, az első magyar nyelvű cheer-szakkönyv szerzője.

Az egyesület az interjúkat – a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága támogatásával az MSÚSZ Nagy Béla Programjának keretében – könyvvé fűzte össze, amely ily módon a BEAC történetének egy részét mutatja be e sokoldalú és nagyszerű emberek személyes történetein keresztül. A beszélgetéseket Bajnai Nóra, Gabay Balázs, Havasi Zsolt és Kungli Dávid készítették, a kötetet Gorácz Anikó szerkesztette, a tördelésért Lichtenstein Csilla felel, a borító pedig Simó Szabolcs munkáját dicséri.

„A bölcsészkarról sokaknak elsősorban nem a sport jut eszébe. A BTK azonban sok sportolót ad az egyetemnek, aktív sportélet folyik a karon. A BEAC egyik erőssége, hogy vonzóvá teszi a hallgatóknak a sportolást – fogalmazott beszédében Bartus Dávid, a Bölcsészettudományi Kar dékánja.

Hamar Imre, a BEAC elnöke arról beszélt, hogy a BEAC hagyományt teremt, és folyamatosan változó világunkban fontos az állandóság, melyet a klub képvisel. Kiemelte, hogy minden nehézség eltörpül 125 év távlatában, és erőt meríthetünk abból, hogy egy 125 éves történelemnek vagyunk a részesei.

Dickó Dalma, az EHÖK elnöke PPK-s hallgatóként megtapasztalta a sport fontosságát, és részese lehetett a hallgatók hazai és nemzetközi színtéren elért sikereinek. Bízik abban, hogy a kötetben szereplők eredményei példaértékkel bírnak az ELTE hallgatói számára.

A köszöntők után a könyvben szereplők laudációja következett. A rendezvényt Simon Gábor, a BEAC igazgatója, a kötet felelős kiadója moderálta.

Forrás: BEAC