Megnyílt az ELTE Brazil Tudományos Központja

2016.05.10.
Megnyílt az ELTE Brazil Tudományos Központja

2016. május 5-én avatták fel az ELTE Brazil Tudományos Központját, amely a Bölcsészettudományi Karon kezdte meg működését. A megnyitón jelen volt Mezey Barna, az ELTE rektora, Borhy László, a BTK dékánja és Valter Pecly Moreira, Brazília budapesti nagykövete is.

A nagykövet beszédében kiemelte az ELTE BTK-n helyet kapó új központ jelentőségét a Brazíliával kapcsolatos kutatásokban, illetve a két ország, ezen belül pedig a brazil és magyar egyetemek kapcsolatainak erősítésében. A központ felelőse, Pál Ferenc megerősítette, hogy a központ az egyetemi struktúrába beilleszkedve együtt kíván működni mindenkivel, akinek a kutatásai Brazíliához, a magyar–brazil kapcsolatokhoz kötődnek.

A megnyitón jelen volt Portugália és Angola nagykövet asszonya, Maria José Morais Pires és Lizeth Nawanga Satumbo Pena, valamint a Romanisztikai Intézet igazgatója, Bárdosi Vilmos, a Spanyol és a Portugál Tanszék vezetője, Menczel Gabriella és Rákóczi István, valamint a Portugál Tanszék hallgatói és számos meghívott vendég.