Megnyílt az Eötvös-év

2018.09.07.
Megnyílt az Eötvös-év
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának az egyetem 384. tanévét megnyitó ünnepi közgyűlését 2018. szeptember 7-én tartották az Aula Magnában. A 2018/2019-es tanévvel együtt kezdetét vette az Eötvös-év is, amely Eötvös Loránd halálának 100. évfordulója alkalmából egyetemünk névadójának állít emléket.

A tanévnyitó ünnepségen egyetemünk polgárain túl a kormány képviselői, az Alkotmánybíróság tagjai, nagykövetek, az ELTE konzisztórium és az Alumni kuratórium tagjai, társegyetemek vezetői vettek részt, akiket Borhy László rektor köszöntött.

Az egyetemvezető tanévnyitó beszédében leszögezte: nem létezik két egyforma tanév. A 2018/2019-es szemesztert Eötvös Loránd életművének szenteli az ELTE, hiszen jövőre lesz 100 éve, hogy elhunyt egyetemünk névadója, az egykori rektor, akadémiai elnök, vallás- és közoktatási miniszter, akinek életművét többek között konferenciákon és kiállításokon idézzük majd fel.

A rektor hangsúlyozta,

felnőni egyszerű biológiai folyamat, de felnőni egy feladathoz egészen mást jelent:

nem ígér olcsó sikert, de közben kibontakoztathatjuk tehetségünket, járhatjuk a saját utunkat.  Az ELTE az elmúlt évben is alapvető értékei mentén, eredményesen haladt előre: bővült az egyetem kínálata a Gazdaságtudományi Intézet új képzéseivel, és a Savaria Egyetemi Központ is megtalálta helyét az ELTE-n belül.

Az egyetem kiemelt figyelmet fordít a fiatalok és a kiválóságok támogatására, az ELTE-n folyó magas színvonalú kutatásokra a mesterséges intelligenciától az asztro- és részecskefizikán át a társadalomtudományokig. Az intézmény büszke arra, hogy a hazánkban induló Lendület kutatócsoportok legtöbbje az ELTE-hez kötődik.

Borhy László arról is szólt, hogy a 21. század univerzitasának kiválósága nemzetközi kiválóságot is feltételez. Ennek jegyében az ELTE több mint 150 kétoldalú megállapodással, ezernél is több Erasmus-partnerrel rendelkezik, és 9 egyetemi hálózat tagja. Ezek közül kiemelte a CELSA (Central Europe Leuven Strategic Alliance) hálózatot, amelynek elnökségét a következő évben egyetemünk tölti be.

Az intézményi eredmények mellett a rektor az egyéni szellemi teljesítmény, a világversenyeken való sikeres szereplés, a sportteljesítmények fontosságára is felhívta a figyelmet.. Példaként egyetemünk névadójának hegymászó szenvedélyét említette, és hozzátette: bár kevesen tudják, az idén 120 éves Budapesti Egyetemi Atlétikai Club első elnöke is Eötvös Loránd volt.

„Az évnyitóval és az emléktábla-avatással tehát hivatalosan is kezdetét veszi az Eötvös-emlékév, amely változatos programokkal emlékezik majd Eötvös Lorándra. Az emlékkiállítások, megemlékezések, tudományos rendezvények és sportesemények mellett emlékbélyeget és emlékérmet adunk ki, és a nagyszerű tudós fizikusi munkásságára emlékezve első ingakísérletét is rekonstruáljuk. Mindezek alapján úgy gondolom, mozgalmas tanév előtt állunk, és noha sosem lehetünk teljesen elégedettek,

mindig törekedhetünk rá, hogy hibáinkat kijavítva jobbá váljunk, és méltó módon használjuk a ránk hagyott örökséget.

Örökölni nem csak annyit tesz, hogy átmenetileg megőrzünk egy értéket, hanem annak a lehetőségét és felelősségét is, hogy gyarapítása és továbbörökítése révén mi is hozzájáruljunk ahhoz, hogy az érték végül valóban örökkévaló legyen” – emelte ki a rektor.

Beszédének zárásaként Borhy László sok sikert kívánt az ELTE polgárainak, arra kérve őket: „ki-ki a maga területén, de mégis együtt gyarapítsuk tovább a meglévő örökséget.”

A rektori köszöntőt követően Székely László alapvető jogok biztosa szólt az egybegyűltekhez. Az emberi jogok prókátoraként kiemelten nagynak érzi a felelősségét, mondta. Úgy véli, az emberi jogok iránti érzékenyítést, az emberi jogok tiszteletben tartását minél hamarabb, már az óvodában el kell kezdeni, hiszen életminőségünk a jövőben ennek az érzékenyítő munkának lesz a következménye. Az ombudsmani hivatalhoz évente beérkező 8000–9000 panasznak egyébként csak egy kis része kapcsolódik a felsőoktatáshoz, mondta, a hallgatói kifogások leginkább a nyelvvizsgához és a szakmai gyakorlatokhoz kötődnek. Ezek kapcsán a hivatal csak ajánlásokat fogalmaz meg az intézmények számára, az ombusman fegyvere ugyanis a meggyőző erő.  Az alapvető jogok biztosaként feladata a hibák felmutatása, de azt mondhatja, hogy az alapvető jogok helyzete ma kielégítő Magyarországon.

Az egyetemünkön kialakult hagyomány szerint a tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésen ismerik el az egyetem kiváló oktatóinak, dolgozóinak munkáját. Ilyenkor adják át a több évtizedes kiemelkedően magas színvonalú, hazai és nemzetközi oktató tevékenység, tudományos teljesítmény, a tudományos utánpótlás nevelésében való részvétel, valamint az oktatás és kutatás terén végzett szakmai közéleti tevékenység elismeréseként a „professor emeritus” címeket is. A megtisztelő kitüntetést Borhy László idén 12 professzornak adta át.

Az „Eötvös-gyűrű” kitüntetést kiemelkedő szakmai, tudoányos életútja elismeréseként idén Németh János professor emeritus (ÁJK) és Lovász László, a TTK professzora, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke vehette át.

Az ünnepségen kiosztották többek között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Emlékérme kitüntetést, a Pro Universitate Emlékérmet, a Szenátusi Érdemérmet, a Mária Terézia Emlékérmet, a Pro Ingenio Nívódíjat és a Pro Ingenio Elismerő Oklevelet, a Trefort Ágoston Emléklapot is, illetve számos dolgozó részesült rektori és kancellári dicséretben. A kitüntetettek névsora itt érhető el. 

A kitüntetések átadását követően Horváth Mihály, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke köszöntötte az egyetem új hallgatóit. Az elnök azt kívánta a gólyáknak, hogy hamar találják meg helyüket az egyetemen, tanuljanak a nemzetközi hírű professzoroktól, kössenek új barátságokat, és készüljenek fel arra, hogy életük legmozgalmasabb évei következnek. „Az ELTE-n együtt írjuk a történelmet” – zárta beszédét a HÖK-elnök.

Az ünnepség végén az egybegyűltek megkoszorúzták Pázmány Péter emléktábláját és Eötvös Loránd mellszobrát, illetve felavatták a 120 éves Budapesti Egyetemi Atlétikai Club új emléktábláját, mely az ÁJK épületének földszintjén kapott helyet.

Az egyetemi tanévnyitó ünnepségen Szilvágyi Sándor Liszt Ferenc-díjas gitárművész, valamint az ELTE Zenei Tanszékének Pro Musica Vegyeskara működött közre.

Borhy László ünnepi beszéde innen tölthető le. 

Tanévnyitó 2018

Tanévnyitó 2018

0

/

0

0

/

0