Megválasztották az EHÖK új elnökét

2024.07.17.
Megválasztották az EHÖK új elnökét
Az ELTE Hallgatói Önkormányzat tisztújító küldöttgyűlése az elsőkörös szavazategyenlőség után pótülésen választotta elnöknek Domboróczky Balázst.

A 2024. június 19-i elnökjelölti vita után az ELTE Hallgatói Önkormányzat június 28-án tartotta tisztújító küldöttgyűlését, ahol Domboróczky Balázs és Vida Veronika elnökjelöltekről, illetve kabinetjükről szavaztak a küldöttek. A választás szavazategyenlőség miatt eredménytelen lett, ezért az EHÖK július 9-én pótülést tartott, amelyen végül Domboróczky Balázst választotta meg elnökének.

Domboróczky Balázs 2020-ban nyert felvételt az ELTE Bölcsészettudományi Kar angol–francia osztatlan tanárképzésére, emellett 2023-ban elkezdett tanulni újlatin nyelvek és kultúrák alapszakon is, portugál szakirányon. Csaknem három éve az EHÖK Kabinet tagja, korábban szociális alelnökként, az elmúlt egy évben pedig elnökhelyettesként dolgozott. A megválasztott elnök Diczkó Dalmát váltja majd a tisztségben 2024. augusztus 1-től.

Az új elnök pályázata és programja itt olvasható.

Borítókép: ELTEOnline