Mentorprogram tehetséges diákoknak

2024.02.12.
Mentorprogram tehetséges diákoknak
A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány 14 és 30 év közötti, nappali tagozatos diákok jelentkezését várja tehetséggondozó programjára.

Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány (KMTA) célja, hogy a programjukban résztvevő tehetséges diákok az élet minden területén megállják a helyüket, ezért egyénre szabott támogatást kínálnak, amelynek központi eleme a mentorprogram. Ezen túl a hallgatók ösztöndíjban részesülhetnek, támogatják képzéseiket és konferencia-megjelenéseiket, részvételüket kulturális és sportprogramokon. A sikeresen pályázó diákok mentorálására az üzleti és tudományos élet megbecsült tagjait kérik fel.

A jelentkezés feltételei:

  • kimagasló tanulmányi eredmény
  • országos, illetve nemzetközi tanulmányi, művészeti és sportversenyeken dobogós helyezés
  • publikált kutatási eredmények
  • motiváltság, szorgalom, kitartás, elkötelezettség a célok megvalósításában

Felhívás és jelentkezés