„Merj a magad értelmére támaszkodni!”
Emlékszik még, mi indította el annak idején a XVII.-XVIII. századi gondolkodás, a felvilágosodás felé?
Katolikus családi neveltetésben részesültem, az iskolában meg az ötvenes évek kemény kommunista ideológiája volt az uralkodó. Sem a II. vatikáni zsinat előtti hittanórák merev tekintélyelvűsége, sem a hivatalos politika embertelensége nem fogott meg, ezért 1956 után – 12 évesen – megpróbáltam magam tájékozódni. A Jókai-regények romantikus szabadságfilozófiája, meg Victor Hugo forradalmi romanticizmusa vonzott. 1958-ban Heller Ágnest a Kossuth Zsuzsa Gimnáziumba száműzték az egyetemről, ő már Rousseau, Voltaire és Diderot regényeire is felhívta a figyelmemet. Az egyetemen (1962-67) Márkus György tanítványaként sajátítottam el a felvilágosodás filozófiájának kritikai racionalizmusát és humanista hitvallását, ami azóta nem csak kutatási témám, hanem világnézetem is lett.
Élete jelentékeny részét töltötte egy témával, a felvilágosodás gondolatkörével foglalkozva. Milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a tudományterületen az idők során?
1968 után vált divatossá – az 1933 körüli idők után másodszor a filozófia történetében – a felvilágosodás-ellenesség, a kritikai racionalizmust elvető misztikus tekintélyelvűség. Szakdolgozatomban, amit Burke historicista felvilágosodás- és konzervatív forradalomkritikájáról írtam, megpróbáltam ezen irányzat logikáját is megérteni, majd kandidátusi disszertációmban (Helvétius kortárs kritikusai) azokat a felvilágosodáson belüli dilemmákat elemeztem, melyek elvezettek a romantikus antifelvilágosodás antinómiáihoz. Igazi választ azonban az eredeti szövegek kiadásában találtam, Hobbes és Hume, A francia felvilágosodás morálfilozófiája, Brit moralisták a XVIII.században a hetvenes években, majd Condorcet, Robespierre és Constant kiadása a nyolcvanas években jelentik számomra a legfontosabb filozófiai tevékenységet (1968 és 1988 között politikai okokból nem taníthattam az egyetemen).
Különösen érdeklik a morálfilozófiai kérdések. Hogyan fogadják tanítványai a XVII-XVIII. századi morálfilozófiai gondolatokat?
Az óráimon igyekszem klasszikus irodalmi (ha tudok ilyet: filmművészetből vett) példákkal illusztrálni a morálfilozófiai dilemmákat. Ez a francia felvilágosodás esetében könnyebb. Rousseau antimodernista kultúrkritikája vagy Diderot humanizmusa, Sade naturalista nihilizmusa vagy Robespierre gyilkos erényfanatizmusa érthető-átérezhető. A brit moralisták analitikusabb nyelvezete már csak a filozófiailag elkötelezettebb hallgatók számára befogadható, de szerencsére ilyen hallgatóim is akadnak.
Talál-e saját kutatási területén olyan gondolkodót, akinek az elképzeléseit szívesen látná mesterséges intelligenciába betáplálva?
A felvilágosodás a kanti értelemben vett "Sapere aude!" – Merj a magad értelmére támaszkodni! – filozófiája és az emberi méltóság, a morális autonómia világa. Minden mesterséges intelligenciától származó segítséget elfogadok, de ez csak eszköz lehet az emberi világ humánusabbá és ésszerűbbé tétele szolgálatában, az ember eszközként való használatát tiltó politikai filozófiában.
Mik a legközelebbi tervei?
A „Hallgassuk meg a másik fél érveit is!” kutatási program keretében a legradikálisabb felvilágosodás-ellenes szerzőkkel – a francia restauráció ultramontán ideológusaival, de Maistre, de Bonald – is behatóan foglalkoztam, sőt a Charles Maurras és az Action francaise című kötetemben a francia fasizmus ideológiáját is elemeztem. Azért szívem csücske Lamennais liberális katolicizmusa, amiről akadémiai doktori disszertációmat írtam.
Szerintem egy filozófiatörténész számára a klasszikusok kiadása a legfontosabb.
Az Atlantisz Kiadónál tavaly jelent meg Rousseau politikafilozófiai írásainak gyűjteménye, jelenleg az életrajzi kötetek összeállításán dolgozom. Ha megérem, eljutok az Emil újrakiadásáig, a szavojai vikárius hitvallásának A társadalmi szerződés állampolgári vallásával történő összevetéséig.