Mi az önbizalom titka?
Bemutatná röviden a Karrierközpont „Hogyan tovább?” előadássorozatát?
Nyáron született meg az ötlet a Karrierközpontban, hogy adjunk olyan gyakorlati tudást a hallgatóknak és alumnusoknak, amit ők közvetlenül be tudnak forgatni a mindennapjaikba. Ezt úgy szoktam mondani, hogy megkülönböztetek „Algopyrin-szintet”, meg az összefüggések szintjét. A cél, hogy minél több ilyen „Algopyrin-szintű” tudást kapjanak, valami kézzelfoghatót, amitől holnap picit változtatni tudnak az életvitelükön, a szokásaikon. Az előadások közönsége zömmel végzős diákokból és pályakezdőkből áll. A sorozat célja, hogy segítsük a karrierépítést, segítsünk a kezdeti kapunyitási pánik legyőzésében. A „Pályára állítunk” előadás kifejezetten gólyáknak szólt, aztán következett egy előadás az én visszatérő, kedvenc témámban, arról, hogy teremthető-e a szerencse. (Igen!) A harmadik alkalom időgazdálkodási praktikákat kínált, a következő pedig kifejezetten a lámpaláz kezelését célozta meg. A legutóbbi, önbizalomról szóló előadás iránt elég nagy érdeklődés mutatkozott: a Facebook-eseményen már a meghirdetés után pár nappal 400 fő fölé kúszott az érdeklődők száma. Fogadtunk, hogy elérjük-e az ezret, ami utólag, az 1600 jelentkező láttán már valószínűtlen kérdésnek tűnik. Végül megtelt a Mária Terézia terem a Gólyavárban, ültek a földön is, és további 500 érdeklődőt haza kellett küldeni a férőhelyek hiánya miatt. A nagy érdeklődés miatt tervezünk egy újabb előadást a témában, ez májusban lesz.
Az előadás sikerét megelőzően miből látták, hogy ekkora igény van erre a tematikára?
Karrier tanácsadóként veszek részt a Karrierközpont tevékenységében, így sok hallgató jön hozzám egyénileg. Illetve vannak még karriermenedzsment kurzusaink, ahova elég nagy számban jönnek olyan diákok, akik az önbizalom-önérvényesítés problémájával küzdenek. Sokan kérdezik azt is, hogy miben rejlik az álláskeresés, vagy általában az érvényesülés sikere. Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy a Kis Vuk effektust kell elkerülni. Egyedül vagyok, kicsi vagyok, éhes vagyok – nagyon sokan így érzik magukat a mai magyar munkaerő piacon, főleg a pályakezdők. És ez ellen nagyon sokat lehet tenni. Ha nevén nevezzük, akkor itt már az önbizalomról van szó.
Tulajdonképpen mi az az önbizalom?
Ez a fogalom igazából csak úgy érthető meg, ha önbizalomról, önbecsülésről és önértékelésről is beszélünk, és megvizsgáljuk ezek egymáshoz való viszonyát. Az önértékelés inkább a múltról szól: mennyire értékelem azt, amit elértem, és aki voltam? Az önbecsülés ehhez képest jelen idejű, mennyire becsülöm azt, aki vagyok. És az önbizalom a leginkább jövő orientált: bízom-e magamban, bízom-e a saját jövőmben? Az előadáson ezt úgy szemléltettem, hogy van három szék, és ezek mind egy padlón állnak, ez a padló pedig az önszeretet. Annak mindenképpen rendben kell lennie, hogy a többi működhessen.
Hogyan segítenek ezek a technikák a diákoknak?
Nagyon fontos, hogy senki ne várjon csodát egy ilyen alkalomtól. Ott is hangsúlyoztam, hogy egy ilyen előadás arra jó, hogy tükröt tartson: én mint előadó behozom ezt a tükröt, a hallgató pedig belenézhet. Az viszont már az ő felelőssége, hogy mihez kezd azzal, amit lát, mert azon ő tud egyedül változtatni. Az előadás arra lehet jó, hogy kapjon egy lendületet, motivációt, hogy felismerje: tényleg megérett az idő arra, hogy saját kezébe vegye a sorsát, hogy nyisson a változás és a változtatás felé. És hogyha elkötelezte magát a változtatás mellett, akkor sikeresen használhatja ezeket a kezdő technikákat. Pszichológusok sokszor óvatosan bánnak az érdemi válaszokkal, én ezt szeretném elkerülni és tényleges kapaszkodókat adni, ha erre van lehetőség. Itt direkt az a cél, hogy ha valaki eljön kedden az előadásra, ne azzal szembesüljön, hogy „igen, ez szép és jó, de mi lesz holnap? Egy mezei szerdán mit csináljak másképp?” Hanem tényleg kapjon egy érdemi lehetőséget a kezébe.
Milyen konkrét technikát tudna kiemelni?
Megkérdezem: ki az a személy, aki lenni szeretnél? És akkor jöhet a csoda-kérdés. Ma este lefekszel, elalszol, éjjel 3-kor jön a jó tündér, és megtörténik a csoda: attól a pillanattól kezdve te leszel maga a megtestesült határozottság. Igen ám, csakhogy te ezt átaludtad. Másnap miből fogod észrevenni, hogy megtörtént ez a csoda? A rántottát határozottabban sütöd? Vagy a metróba menet végre téged kerülnek ki az emberek, nem te az embereket? Végre egyszer visszaszólsz az anyósodnak? Mondjuk negyven ilyen apróságot összeírsz, abból húszról azt gondolod, hogy ezt lehetetlen megvalósítani. De a listáról ötöt azért csak-csak meg lehetne nézni – és akkor elkezded erőnek erejével kipróbálni, hogy képes vagy-e rá.
A másik kedvenc technikám: innentől kezdve két hétig minden nap ötször mondj nemet valakinek. Nem kell nagy dolgokban, meg persze meg kell válogatni, hogy kinek, de érdemes átélni, hogy mi történik ilyenkor. Ezek a gyakorlatok arra jók, hogy pozitív precedenseket teremtsünk. Hogy legyenek ilyen példák is a saját önéletrajzi emlékezetünkben.
Ön szerint minek köszönhető az előadás népszerűsége?
Azért azt nehéz bevállalni, hogy én önbizalomhiányos vagyok – ami azonnal kiderül, amikor valaki egyénileg eljön egy szakemberhez vagy egy csoportba. Ha előadásra megyek, akkor csak lelkes érdeklődő vagyok, nem kell megnyilvánulnom, nem kell semmit mondanom magamról. Egyébként érdekes, hogy az időgazdálkodásról szóló előadás után csőstül jöttek a kérdések, a teremben szaladgáltunk a mikrofonnal. Ezzel szemben most, amikor önbizalom témában lehetett kérdezni, mindenki vette a kabátját... Nagy tömeg előtt erről senki sem szívesen kérdez. Viszont azért az általános, hogy minden előadás után, aki érintve érzi magát, odajön hozzám. Az egyik, így feltett kérdés az volt, hogy mitől válik valaki hitelessé önbizalom terén, illetve mikor válik nagyképűvé, nárcisztikussá. Ez nagyon jó felvetés volt, kár, hogy nem nagy plénum előtt hangzott el. Szerintem az alázat, ami különbséget tesz a kettő között. Pl. ha valakinek egészséges az önbizalma, akkor nem fog akarni lenyomni másokat. Akkor azt mondja – a tranzakció analízis megfogalmazása szerint –, hogy te is oké vagy, én is oké vagyok, és ez így jó. Aki meg kompenzál, az abból meríti az erejét, hogy lenyom másokat. Ő minden megnyilvánulásával azt fogja sugallni, hogy én oké vagyok, de te egy senki vagy. Ez nagy különbség.
Hogy jutott el pszichológiai tanulmányai során a karrier tanácsadás és coaching területére? Mitől alakult úgy, hogy a tudománynak ez a „praktikus” oldala foglalkoztatja?
A pszichológia alapvetően a feltárásról szól. Én ezzel pár évvel ezelőtt szembefordultam, és elkezdett sokkal inkább a jövő érdekelni. Missziómnak érzem, hogy meggyőzzem az embereket, hogy igenis elérhetőek a dolgok. Hogy változtathatunk. Egyik mottóm az, hogy „mert lehetséges”. Lehetséges a változtatás. Kulcsfontosságú ebben, hogy víziót érdemes megálmodni, nem illúziót. Tehát egy olyan célt, ami húzni tud, állandóan fűt. Én azt vallom, hogy ehhez nem feltétlenül kell a múltamban vájkálni és „feltárni”. Persze van olyan eset is, amikor kell, ezzel nem vitatkozom. Az önbizalom viszont egy olyan téma, ami jövőorientált, és sok praktikát lehet tanítani vele kapcsolatban az embereknek.
Ki ne szeretne egy olyan karaktert magának, aki mosolyog, belenéz a világba, megtalálta a belső békéjét és van benne egy belső lendültet? Ehhez a célhoz szeretnék közelebb juttatni minél több embert, és minél több kapaszkodót nyújtani hozzá, hogy HD minőségű – vagyis harmonikus és dinamikus – életet élhessenek. Ma az átlagéletkor 75 év. Ez 27 375 nap. Mi van, ha úgy tekintem az életet, hogy minden egyes nap egy lehetőség? Azt gondolom, hogy ha csak a múlttal foglalkozunk, akkor nem feltétlenül tudjuk „kimaxolni” a lehetőségeinket. Nézzünk a jövőbe! Ha van még valakinek 10 000 napja, akkor szeretném, hogy ezt a 10 000 napot minél hasznosabban töltse. Ne vesztegesse el. Van erre egy latin mondás: „Amici diem perdidi.” (Barátaim, elvesztegettem ezt a napot.) Ezért volt a váltás a pályámon.
Fotók: ELTE Online