Mi zajlik az alvó kutyák agyában ismeretlen helyen?

2021.11.09.
Mi zajlik az alvó kutyák agyában ismeretlen helyen?
Elsőként vizsgálták a kutyák alvás közbeni agyféltekei aszimmetriáját az ELTE kutatói. A fájdalommentes, EEG-alapú kutatás segítségével a tudósok arra jutottak, hogy négylábú kedvenceink új környezetben az emberekhez hasonlóan felületesebben alszanak. Az eredmény számos kérdést vet fel, amelyek megválaszolása közelebb vihet az alvásmintázatok és a környezet összefüggéseinek megismeréséhez.

Az utóbbi időben a kutyák kitüntetett szerepet kaptak a komparatív kutatásokban is, mivel hasonló környezetben élnek, mint az emberek. Ez a speciális körülmény lehetőséget ad arra, hogy négylábú kedvenceinken vizsgáljanak olyan jelenségeket, amelyeket embereken is megfigyeltek, vagy akár olyan kísérleteket végezzenek, amelyek emberekkel nem vagy csak nagy nehézségek árán lennének megvalósíthatók.

A kutatók ezúttal arra voltak kíváncsiak, hogyan viselkedik a kutyák jobb és bal agyféltekéje alvás közben, amikor az állatoknak új helyen kell aludniuk (természtesen a gazda jelenlétében). Mint Reicher Vivien, az ELTE Etológia Tanszék munkatársa elmondta, korábbi kutatásokból már kiderült, hogy

egyes emlősök és madarak úgy alszanak, hogy az agyuk egyik fele pihen, a másik azonban éberen monitorozza a környezetet.

Ehhez hasonló folyamatot embereknél az ún. elsőéjszaka-hatás során fedeztek fel, ahol a féltekei aktivitás mellett az elalvási idő hossza is fontos szerepet játszott. 

"Amikor új, szokatlan környezetben töltjük az éjszakát, nem érezzük magunkat eléggé biztonságban: jobban figyeljük a környezetünket, és több idő telik el a lefekvés és az elalvás között – magyarázza Simor Péter kutató, a PPK-n az Alvás, Álom és Kogníció Kutatócsoport vezetője. – Ha hosszú ez az idő, valószínűleg rosszabb az alvásminőség is. Embereknél azt figyelték meg, hogy az elalvási idő hossza és a gyengébb alvásminőség összefügg a bal és a jobb agyfélteke eltérő aktivitásával. A jelenség az első, idegen helyen töltött éjszaka során megjelenik, a második alváskor azonban már nincs jelen."

A kutyák alvását a kutatók laborhelyzetben vizsgálták, vagyis a kutyák a gazdáikkal együtt egy délutáni szundi erejéig voltak az MTA kutya alváslaborjában. A vizsgálatot teljesen fájdalommentesen, a lehető legkellemesebb környezet biztosításával végezték, úgy, mint a humán alvásvizsgálatoknál szokás. Az alvás méréséhez bőrre ragasztható EEG (elektroenkefalográfia) elektródákat használtak.  "Ez az eljárás nemcsak állatvédelmi, de módszertani szempontból is előnyös – mondja Simor Péter. – Az állatkísérletekben általában használt, beültetett elektródás vizsgálatoknál az állatok a műtét után nagy stresszt élnek át, ráadásul sokszor szorosan rögzítik őket a kísérlet során, ami természetes módú alvásukat gátolhatja. A mi módszerünkkel sokkal jobb modelljét kapjuk a valós alvásmintázatnak” – teszi hozzá az Alváslabor vezetője. (Hogy ebben a kutatásban pontosan hogyan zajlott az alvás mérése, az megtekinthető a kutatók által készített kisfilmben.)

Reicher Vivien az eredményeket ismertetve elmondta, hogy az első alvási alkalom során a kutyáknál is megjelent az aszimmetria: a bal agyfélteke mélyebben aludt, mint a jobb. A második alkalommal ez már nem történt meg – ahogy az embereknél sem szokott.  

A jelenség azonban a kutyáknál nem függött össze az elalvás idejének hosszával

és azzal sem, hogy mennyi időt aludtak a laborban.

Mivel a kutatók elsőként vizsgálták a jelenséget kutyáknál, a kutatás számos kérdést vetett fel, amelyek megalapozhatják a kutatás további irányát. A kutatók azt is hangsúlyozzák: sok olyan terület van még az alvás vizsgálatán belül is, amelyet érdekes lehet négylábú barátainkkal vizsgálni. Ilyen például a fulladásos megébredés jelensége, amely nem csak embereknél, de egyes lapos orrú kutyafajtáknál (például a mopsz vagy a francia bulldog) is megfigyelhető.

A kutatáshoz a résztvevőkkel a Családi Kutya Programon keresztül vették fel a kapcsolatot. A program során létrehozott adatbázisba jelenleg is várják a kísérletező kedvű gazdák jelentkezését. A kutatást a következő Kutyaetológia Konferencián is bemutatják, ennek pontos idejéről a program honlapján tájékozódhat.

Reicher Vivien, Kis Anna, Simor Péter, Bódizs Róbert és Gácsi Márta Interhemispheric asymmetry during NREM sleep in the dog című publikációja a Scientific Reports folyóiratban jelent meg.

Forrás: ELTE PPK