Milyen az „ELTE Man”?

2014.11.11.
Milyen az „ELTE Man”?
Dúll Andrea, a PPK Gazdaság- és Környezetpszichológia Tanszék vezetője az ELTE Online hallgatói magazinnak beszélt az általa vezetett vizsgálatról, amelyben arra voltak kíváncsiak, az ELTE mennyiben meghatározó (én miért nem az) a hallgatók önazonosságában.

Az ELTEfeszten tartott előadásán említett egy érdekes vizsgálódást, amelyben arra voltak kíváncsiak, az ELTE mennyiben meghatározó az önazonosságunkban. Hogyan merült fel az ötlet?
Amerikában végeztek egy kutatást, ami arról szól, hogy a Harvardon végzettek mennyire lesznek „Harvard Man”-ek, azaz mennyire épül be az egyetem az identitásukba. Itthon még mindig egy kis mosollyal fogadják azt, hogy elsősorban a nagy amerikai egyetemeken mindenki az alma mater jelvényeivel fémjelzett ruhákat hord, a sportrendezvények elengedhetetlen elemei a kabalaállatok meg az iskola színeiben szurkoló lányok, de az eredeti kutatásban is, amely a miénket inspirálta, azt állapították meg, hogy ezeknek nagyon nagy szerepük van az egyetemi identitás kialakulásában. Ezekre a nagy egyetemekre jellemző, hogy maga a campus „város a városban”, amelyen belül a fénymásolótól kezdve az éttermekig mindenhol éreztetik, hogy egy külön, rájuk szabott világban járnak. A kutatás arra az eredményre jutott, hogy maga a tény, hogy valaki a Harvardon tanult, jelentős részét adja az identitástudatának. Ennek a kialakulásában pedig természetesen nagy szerepe van az egyetemi környezetnek. Kíváncsiak voltunk, van-e ehhez hasonló „ELTE Man”.

Hogyan zajlott a vizsgálat?
Két kurzus keretében indítottuk ennek a vizsgálatát, játéknak indult, és bizonyos tekintetben nem is lépett azon túl. Nem volt annyira kontrollált a vizsgálat, hogy a megállapításait publikálni lehetne, ennek ellenére beszédes volt a végeredménye. A hallgatók nagyon lelkesen és komolyan vettek részt benne. Szociofizikai környezeteket mértünk fel: a környezetpszichológiában sosem vizsgáljuk elkülönítetten a fizikai környezetet és a társas kapcsolatokat, hanem mindig mind a kettőt. Ilyenfajta szisztematikus megfigyeléseket kaptak a hallgatók feladatnak hétről hétre. Főként azt vizsgálták, hogyan viszonyulnak érzelmileg a hallgatók az ELTE helyszíneihez, tárgyaihoz, virtuális megjelenéseihez. Az oktatókat és egyéb dolgozókat nem vizsgáltuk. A környezetpszichológia azt is kimutatja, hogy a különböző helyeknek van identitáserősítő szerepük, ebből a szempontból vizsgáltuk, hogy az ELTE milyen környezet. A kutatás során eléggé szétszóródtunk, szinte az összes kar épületeit, sőt a virtuális tereket is megvizsgáltuk.

Mik voltak a fő észrevételek?
Abszolút úgy láttuk, hogy van ELTE-s identitás, létezik az „ELTE Man”, noha nagyon sok érdekes ambivalenciát hordoz. Egy csomó vicces, ám szerethető dolgot találtunk. Mondok néhány konkrétumot. Az egyik, ami nagyon érdekes, hogy a szép egyetemi épületek benne vannak az identitásban, legalábbis a kutatások eredményei szerint az egyetemválasztásban mindenképp szerepet játszanak. A későbbiekben, amikor már oda járnak a hallgatók, ez kevésbé tűnik fontosnak, valahogy munkahellyé válik az egyetem, kevésbé látszik a nyílt színen ennek az identitásépítő szerepe. Ugyanakkor, bármelyik egyetemi épületet néztük meg, mindenhol azt találtuk, hogy nem maradéktalanul jók. Általánosságban igaz, hogy a kialakítás során picit kimarad belőlük az ember: tervezéskor sztereotípiára építenek, azaz arra, milyennek kell lennie az egyetemnek. De az, hogy közben mivé alakult az egyetemi ifjúság, vagy hogy milyen speciális igényeket támaszt egy adott szak, milyen különbségek adódnak a térhasználatban, mindez nem nyilvánul meg. Így építenek a világban nagyon sokszor többek között óvodát és irodát is, sablonok szerint, tehát figyelmen kívül hagyva azt, mire van szüksége az egyes használói csoportoknak. Nem találtuk azokat az emblémákat sem, amelyektől az ELTE ELTE lenne. Ez egyébként a logós virtuális ügyekben is így volt. Sok logót és címert találtunk, böngészés közben bukkantunk rá például az ELTE himnuszára, a nagyszombati egyetem himnuszára is, amelyet én sem ismertem előtte, hiába tanítok itt régóta. Egyébként azért is élveztük annyira ezt a kutatást, mert egy csomó mindent megtudtunk az egyetemről. Ha valami, akkor az biztosan kiderült a kutatásból, hogy mindezeket érdemes lenne sokkal koherensebben, átfogóbban végiggondolni és kommunikálni!

Tárgyakban is tudnánk kommunikálni az ELTE-s identitást?
Természetesen, de ez valahogy nálunk még nem működik. Például, hány embert látunk ELTE-s pólóban? Nagyjából senkit. Ehhez képest az amerikai egyetemeken komplett ruházat és rengeteg kiegészítő van, az egyetemi kulcstartótól kezdve a melltartóig mindent hordanak. Persze, van ELTE-s póló, bögre meg miegyéb, de ezeket mégsem használjuk. Megkapjuk őket ajándékba, és aztán otthon porosodnak. Néhányan beszámoltak arról, hogy ELTE-s pólóban takarítanak. De ennek nem az az oka, hogy az ELTE-t nem tartják nagyra, hanem ezek a külső, kívülről építő eszközök nem igazán töltik be a funkciójukat. Amikor ezt a vizsgálatot csináltuk, az egyetemi ajándékboltot is elég nehezen találtuk meg. Legalább ELTE-s tolla lehetne mindenkinek… Az „ELTE Man” erősítéséhez erős, átgondolt ELTE-s identitás kellene, hogy körülvegyen bennünket. Egy idő után már kabalaállatok bevezetésén gondolkodtunk. De egyáltalán: miért nincsenek olyan sportesemények, ahová az ELTE hallgatói kivonulnak szurkolni az ELTE sportcsapatainak?!

Miben ragadható meg leginkább a különbség a „Harvard Man” és „ELTE Man” között?
A Harvard Man kutatás azt mutatta, hogy a diákokat életük során végig elkíséri ez az identitás, később sem szabadulnak meg tőle, természetesen nem is akarnak. Nálunk az a gond, hogy amikor belépünk az egyetem épületébe, akkor már ELTE-sek vagyunk, de valahogy ezt nem eléggé markánsan visszük ki magunkkal, pedig ez nagyon fontos lenne…

Ez betudható annak, hogy nálunk nincs olyan nagy, egységes campus, ahol mindent együtt csinálnánk?
Biztosan nehezít egy kicsit ez az elrendezés, de azt gondolom, ezen megint lehetne egy csomót segíteni. Mivel nemcsak befelé lehetne kommunikálni ezt az ELTE-s identitást, annak is megvan az előnye, hogy ilyen sok helyen ott vagyunk a városban. És hol referálnak az ELTE-s helyszínek a külvilágra? Nagyjából sehol. Vagy legfeljebb ott, ahol kezdődik az ELTE, a kapunál, ahol kinn áll egy tábla. Elképzelhető lenne, hogy például a lágymányosi campusnál, már a villamosmegállóban utaljon valami arra, merre van az egyetemünk, jelezve a városban az egyetemhez kötődő helyszíneket, nemcsak az ELTE-sekben, de a külvilágban is kialakítana egyfajta identitást. Egyáltalán nem evidens mindenkinek, hogy Budapesten hol az ELTE, a Corvinus, vagy a BME… Ezért is jó, hogy a Kazy együttműködik a VII. kerülettel: az egyetem néha-néha kivonul az utcára, és a kerület is gyakran bemegy a Kazyba különböző események alkalmával. Viszont ezek a rendezvények csak alkalmi jellegűek, tehát nem állandóan vannak jelen. A helyidentitás kialakulásának az az alapja, hogy abban a közegben mozogjunk. A közegnek ügyesen kell kommunikálnia, úgy, hogy az egésznek legyen egy arculata, a logókra is érdemes nem csak marketing vagy kommunikációs eszközként tekinteni, mert többek ennél.

A karhoz való kötődés rombolja az egyetemhez való kötődést? Hogyan lehetne erősíteni az „ELTE Man”-t?
Ez egy újabb izgalmas kérdés, hogy az egyetemi egységekhez képest hogyan viszonyul az identitásom. Ha például nekem van egy IZU-s identitásom, meg egy Kazy-s, ez a kettő mégsem adja ki feltétlenül a PPK-s identitást. Továbbgondolva, az összes kar együttvéve sem adja ki automatikusan az ELTE-s identitást. Érdemes lehet ezzel külön is foglalkozni, mert spontán nem feltétlenül alakul. Illetve alakul valami, de az így „magára hagyva” nem biztos, hogy olyan lesz, mint szeretnénk. A humán és a környezeti tényezők valamiféle célzott összekapcsolódása kellene. Mindenesetre örvendetes, hogy felmerül ez egyáltalán, mint gondolat, innentől ugyanis lehet vele tudatosan foglalkozni.

A Dúll Andreával készült teljes interjú elolvasható az ELTE Online-on, az Egyetem hallgatói magazinjában.