"Mini Educatio" a Savaria Egyetemi Központban

2017.01.30.
A Savaria Egyetemi Központban 2017. január 25-én rendezett nyílt napon közel ötszáz érdeklődő vett részt. Az ELTE-s delegációval érkezett a rendezvényre Zentai László rektorhelyettes és Cseszregi Tamás oktatási igazgató is.

Az ELTE és a SEK integrációjának jegyében telt a rendezvény: a C épület auláját hamar ellepték a Szombathelyen induló szakok iránt érdeklődő középiskolások. A „mini Educatio” standjait a február 1-jétől az ELTE égisze alá kerülő SEK-karok szerint állították fel, így a diákok számára könnyen áttekinthető volt, hogy sikeres felvételi esetén az ELTE melyik karához tartoznak majd.

A félezer látogatót ötven oktató és hallgató órákon át, folyamatosan tájékoztatta a régi és új szakokkal, felvehető szakpárokkal kapcsolatban. A nyílt nap vendégeit, Zentai Lászlót, az ELTE oktatási és tanulmányi ügyek rektorhelyettesét, valamint Cseszregi Tamást, az ELTE oktatási igazgatóját Németh István, a SEK rektorhelyettese köszöntötte. Budapestről több mint harmincfős küldöttség érkezett: dékánok, dékánhelyettesek, hivatalvezetők, tanulmányi és felvételi ügyekkel foglalkozó referensek, a Szolgáltató Központ munkatársai.

Az általános felvételi eljárással és a felsőoktatás finanszírozási kérdéseinek bemutatásával foglalkozó előadások mellett a program során sportolók, művészek, tanárok, mérnökök, könyvtárosok, volt és jelenlegi hallgatók mutatták be pályájukat, ambícióikat és nem utolsó sorban azt, hogy mihez tudtak kezdeni az itt szerzett diplomával, hogyan építették, építik ma karrierjüket. A rendezvény zárásaként öt tabletet sorsoltak ki a regisztrált diákok között.