„MTA Kiváló Kutatóhely” minősítési pályázat

2021.04.28.
„MTA Kiváló Kutatóhely” minősítési pályázat
Az először kiírt pályázatot az Akadémia az egyetemi kutatóhelyek számára is elérhetővé tette, a 2021. március 31-én meghirdetett pályázati felhívás után április 15-én megnyílt a pályázati felület is.

A Magyar Tudományos Akadémia évtizedek óta az MTA doktora címmel ismeri el az egyéni tudományos kiválóságot. Most elérkezettnek látta az időt arra, hogy a tudományos kiválóság elismerését kiterjessze a tudományos intézményekre, így az egyetemi kutatóhelyekre is.

A kutatóhelyek most bevezetendő minősítési rendszerét az MTA elnökének kezdeményezésére elnökségi bizottság dolgozta ki, amelyben valamennyi nagy tudományterület képviseltette magát. Jelentős előrelépés, hogy az új minősítési rendszer egységesen érvényes, de valamennyi tudományterület, így a bölcsészet- és társadalomtudományok sajátosságait is elismerő értékelési kritériumokat és minősítési módszert alkalmaz, amelynek általános elfogadottságát jelzi, hogy a minősítési rendszert és a hozzá kapcsolódó pályázatot az MTA Elnöksége egyhangú döntéssel hagyta jóvá.

A minősítés megalapításával és működtetésével a legkiemelkedőbb magyar kutatóhelyeknek méltó elismerést, a feltörekvőknek reális perspektívát, az érdeklődő hazai és külföldi döntéshozóknak objektív helyzetképet, a hazai tudomány kiválóságában érdekelt társadalomnak pedig tájékozódási lehetőséget kíván biztosítani az Akadémia.

A pályázat beadásával kapcsolatban felmerülő kérdések esetén ezen az e-mail-címen kérhet információt.

A felhívás, az útmutató és a kapcsolódó, letölthető dokumentumok az MTA honlapján érhetők el.