Nádasdy Ádám nyerte az Aegon Irodalmi Díjat

2020.04.28.
Nádasdy Ádám nyerte az Aegon Irodalmi Díjat
Az ELTE Angol-Amerikai Intézetének professor emeritusa Jól láthatóan lógok itt című verseskötetéért kapta az elismerést. A legnagyobb hazai független irodalmi díjjal a kortárs irodalmi alkotásokra irányítják a figyelmet.

Az idei évtől bevezetett újítások alapján 7 fős szakértői testület állítja össze azt a 20 tételes listát az elmúlt év kortárs magyar szépirodalmi terméséből, melyből a szakmai zsűri választja ki a díjnyertes alkotást. 2020-ban Nádasdy Ádám vehette át a díjat Jól láthatóan lógok itt című verseskötetéért.

"Nádasdy sokoldalúsága – több évtizedes egyetemi működése, a nyelvi jelenségekkel való aprólékos és értő foglalkozás és tiszteletet parancsoló műfordítói munkássága, a világirodalom néhány alapművének újrafordítása – eddig önmagának szinte ártó módon háttérbe szorította a ‭jelentős költői ‬életművet‭. Ez ugyan nem tölt meg hosszú könyvespolcokat, nem is volt sokáig egészen folyamatos, de ‬utolsó, díjazott kötetében mégis figyelemre méltó poétikai váltással megújította a magyar lírának az elmúlással kapcsolatos versbeszédét. Belátó, gyengéd és mégis kihívó kapcsolódást alakított ki Arany János, Ady Endre hagyományához éppúgy, mint a közelmúltban elvesztett Esterházy Péterhez. Modernizálta és átírta a patetikus hagyományt. A férfi-férfi szerelem intim feltárulkozásával, vállalásával nagykorúsította a kortárs magyar irodalom egyik új témáját, s tett bátor és bátorító lépést mindenfajta másság elismertetéséért" – indokolta meg a döntést Széchenyi Ágnes irodalomtörténész, a zsűri tagja.

A kötet címadó verse:

Jól láthatóan lógok itt

Két felhő között ím lógva maradtam,
a lábam kalimpál a semmibe.
Nincs biztos föld, szilárd talaj alattam,
de legalább ellátok messzire.

Fiatalon mindig a múltba néztem,
hogy hol siklott ki az egész dolog.
Kerestem: kinek hajtsam meg a térdem,
most meg ha kell, ha nem kell, lerogyok.

A felhők közt hideg van és világos,
én is jól láthatóan lógok itt.
Kíváncsi gúnnyal vizsgálgat a város,
és hallom a kérdést, a szónokit:

nem kéne-e a jövő felé csúszni,
a nappal szemben siklani akár?
Kell-e a mások igazába bújni,
mint használt fészket használó madár?

Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, esszéista, az ELTE Angol-Amerikai Intézetének professor emeritusa. 1990-ben Déry Tibor-jutalommal, 1993-ban Robert Graves-díjjal, 2000-ben Füst Milán-díjjal tüntették ki. 2003-ban megkapta a Budapestért díjat „a magyar nyelvről való korszerű, tudományos igényű gondolkodás terjesztésében végzett eredményes munkájáért és műfordításaiért”, valamint a Szépíró-díjat, 2005-ben pedig a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjjal jutalmazták „költői és bátor szellemű műfordítói munkásságáért”.