Nagy Frankofón Tollbamondás 2016

2016. március 18.
ELTE BTK (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/D)
2016. március 18. -
ELTE BTK (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/D)

Az Egyetemközi Francia Központ, az ELTE BTK Francia Nyelv és Irodalom Tanszék, illetve a Frankofón Sikerességi Központ 2016. március 18-án tizenkettedik alkalommal rendezi meg a „Nagy Frankofón Tollbamondás” című versenyt az ELTE Bölcsészettudományi Karán.
Az immár hagyományos, évről évre közel ötszáz résztvevőt vonzó rendezvényen a franciául tanuló gimnazisták, egyetemisták és a franciatanárok hat kategóriában versenyeznek. A versenyen rövid feleletválasztós teszt kitöltése után három kortárs frankofón író, Grégoire Polet, Emmanuel Carrère és Vassilis Alexakis művéből vett részleteket kell a résztvevőknek hallás után helyesen lejegyezniük. A művekből Éric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete, Grégoire Polet belga író, valamint Jean-Michel Bazin és Laurence Bayerhofer francia színészek olvasnak fel. A versenyt követően az érdeklődők francia zenés színházi előadáson vehetnek részt.
A Nagy Frankofón Tollbamondást a magyarországi Francia, Belga és Svájci Nagykövetség, a budapesti Francia Intézet, a Wallonie-Bruxelles International, a Frankofón Egyetemi Ügynökség (AUF), a Külgazdasági és Külügyminisztérium, illetve számos budapesti színház, könyvkiadó és könyvesbolt támogatja.
Meghívó és program
Időpont: 2016. március 18. 10:00
Helyszín: ELTE BTK (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/D)
Egyetemközi Francia Központ


