Nemzetközi szervezet élén Fülöp Márta

A Children's Identity & Citizenship European Association (CiCea) Európa és a világ fiatalságának tudatos állampolgárrá nevelésén és identitásformálásán dolgozik, tagjai a fiatalok identitásának kialakulását és a társas tanulás folyamatait tanulmányozzák. Az egyesületet olyan kutatók hozták létre, akik korábban egy Erasmus+ kutatási projektben működtek együtt. Az 1998-ban indult Children's Identity and Citizenship in Europe (CiCe) projektben az ELTE is részt vett, a közös munka később egy Jean Monnet Network projektben folytatódott. A már nemcsak intézményi, hanem egyéni tagokat is tömörítő egyesület jelenteti meg Citizenship Teaching and Learning címmel a szakterület folyóiratát is. A szervezet munkáját független, választott vezető testület irányítja, ennek elnökévé választották most Fülöp Mártát, az ELTE PPK egyetemi tanárát.
Fülöp Mártát az International Association for Cross-Cultural Psychology (IACCP) is megerősítette 2016 óta betöltött főtitkári posztján. Az 1972-ben alapított, 65 országból több mint 800 tagot számláló szervezet a szakterület kétévente megrendezett nemzetközi konferenciájának gazdája és a Journal of Cross-Cultural Psychology kiadója is. Az ELTE Szociálpszichológia Tanszék professzorával a közelmúltban The Beauty and the Beast Paradigm: Is it good or bad to be competitive? címmel készített angol nyelvű interjút a Horizons of Psychology, a Slovenian Psychologists' Association folyóirata.
Forrás: ELTE PPK