Nemzetközi tanévnyitóra utaznak az ELTE-s diákok

2016.10.17.
Nemzetközi tanévnyitóra utaznak az ELTE-s diákok
2016. október 27–29. között öt ELTE-s diák utazik a franciaországi Rennes-be az EIT Digital mesterképzésének ötödik nemzetközi tanévnyitójára, amelyen 50 ország több mint 400 hallgatója vesz részt. Az ELTE negyedik éve fogad hallgatókat két informatikai mesterszakra, és képez innovációs és vállalkozói ismeretekkel rendelkező, kiváló műszaki szakembereket a digitális technológia kulcsfontosságú területein 20 vezető európai műszaki egyetemmel együttműködve.

A három napos rendezvényen ipari problémákra keresnek üzletileg is hasznosítható megoldásokat, amelyeket a terület kiemelkedő képviselői alkotta zsűri előtt mutatnak be. A nemzetközi tanévnyitót két éve az ELTE Informatikai Karán rendezték.

Az EIT Digital keretében az érdeklődő hallgatók 9 ország 20 vezető európai egyeteme által kínált 8 mesterprogram közül választhatnak. A két éves képzés során kötelező szakmai gyakorlaton és két hetes nyári iskolán is részt vesznek a diákok. A program sikeres elvégzése esetén a hallgatók kettős diplomát és egy, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) által kiállított oklevelet kapnak. Az EIT Digital mesterképzése keretében az ELTE-n a Szoftver- és szolgáltatás-architektúrák (Software and Service Architectures - SSA) és a Biztonság és adatvédelem (Security and Privacy – S&P) szakokat választhatják a hallgatók, valamint a BME-n is elérhető két képzés.

Horváth Zoltán, az EIT Digital Budapest igazgatója, az ELTE IK dékánja elmondta: „jelentős a munkaerőhiány az informatikai területen, nincs elég kiváló műszaki ismeretekkel rendelkező szakember. Az EIT Digital mesterképzése ebből a szempontból is hiánypótló program, mert egyedülálló módon ötvözi azokat az oktatási, kutatási és üzleti tevékenységeket, amelyek

lehetővé teszik a hallgatók számára, hogy az informatikai ismeretek mellett vállalkozói készségeket is elsajátítsanak, ezáltal pedig Európa a digitális átalakulás egyik vezető szereplője lehet."

Horváth Zoltán hozzátette: „a képzés színvonalát jól mutatja, hogy a korábbi években végzett több mint harminc magyar hallgató mind megtalálta a helyét a munkaerőpiacon, a legtöbben vezető hazai informatikai cégeknél dolgoznak, de vannak olyan hallgatók is, akik az EIT Digital Doktori Iskolájában, Budapesten folytatják tanulmányaikat.” Nemcsak a magyarok hozzák haza a nemzetközi programban szerzett tudásukat, több külföldi hallgató is úgy döntött, hogy a Magyarországon töltött egy év után hazánkban marad: az ELTE Informatikai Karán tanul egy mexikói és egy olasz doktorandusz; egy holland alumnus pedig egy magyar KKV-nál helyezkedett el.

A nemzetközi program sikerességét bizonyítja, hogy globális szinten az EIT Digital mesterképzésén végzett hallgatók 76%-a elhelyezkedett, 24%-a pedig doktori képzés keretein belül folytatja tanulmányait. A végzettek közel egyharmada már tanulmányai befejezése előtt kapott állásajánlatot, 89%-uk Európában, 98%-uk a technológiai szektorban dolgozik. A végzettek 58%-a tervezi, hogy két éven belül saját vállalkozást indít. Patrick Hartigan, az EIT Digital Master School vezetője kiemelte: „Az EIT Digital egyedülálló innovációs és vállalkozásösztönző programjai az európai oktatási kínlat élvonalába tartoznak. Célunk, hogy az EIT Digital partnerintézményeinek – egyetemeknek, kutatóintézeteknek és vállalatoknak – köszönhetően sokszínűbb és könnyebben hozzáférhető, magas színvonalú tananyagok készüljenek. Az EIT Digital egy globálisan elismert oktatási márka felépítésén dolgozik.”

További információ az EIT Digital mesterképzéséről és a Budapesten választható lehetőségekről itt található.