Nemzetközi tárgyalási versenyen remekeltek joghallgatóink
2021-ben új fórummal bővült a nemzetközi jogi diákversenyek sora: a The Syracuse University College of Law Advocacy Honors Society és az Alternative Dispute Resolution Society of Queen’s University Belfast indított közösen tárgyalási versenyt. A Transatlantic Negotiation Competition szervezőinek kifejezett célja az volt, hogy észak-amerikai egyetemek hallgatói mérkőzzenek meg nemzetközi hallgatókkal, ezzel elősegítve a kultúrák közötti megértést és egymástól való tanulást.
Az ELTE ÁJK csapata az ICC Párizsban rendezett nemzetközi kereskedelmi mediációs versenyeken az elmúlt években elért kiemelkedő eredményének köszönhetően meghívásos alapon került be a világ minden részéből érkezett 24 résztvevő közé. A csapat versenyző tagjai Hajas T. Boldizsár és Nagy Andrea joghallgatók, valamint Papp Luca végzett joghallgató voltak, felkészülésüket Inzelt Éva, a Kriminológia Tanszék adjunktusa és Horváth Dóra végzett joghallgató segítették.
Az online verseny 2021. március 19–21. között angol nyelven zajlott, s végeredményeképp az ELTE hallgatói a legjobb csapatmunkáért járó különdíjat (Best Teamwork) nyerték el.
A verseny 60 perces ülésekből állt. A jogi tárgyalásszimulációkon a felek célja az volt, hogy fiktív jogesetekben ügyfelük érdekeit képviseljék, de olyan megállapodásra jussanak, amellyel elkerülik a peres úton történő vitarendezést. A tárgyaláshoz mindkét fél megkapta a tényállást tartalmazó esetleírást, ezen kívül pedig a saját ügyfele bizalmas információit és érdekeit összefoglaló dokumentumot.
Az ÁJK hallgatói a Florida International Law School és a washingtoni Georgetown University diákjaival csaptak össze. A bírák az értékelés során kiemelték a csapat egyértelmű kommunikációját és hangsúlyos törekvését a konfliktus tisztázására. Végül különdíjjal is kifejezték elismerésüket a kiemelkedő csapatmunkáért.
A versenyről további részleteket az ELTE ÁJK honlapján olvashat.